2008. július. 30. 14:02 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 30. 13:59 Plázs

A csecsemők emlékezete ugyanúgy működik, mint a felnőtteké

A csecsemők emlékezete ugyanazokat a stratégiákat használja, mint a felnőtteké -állítja a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kutatócsoportja.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmány szerint a kutatók 14 hónapos gyerekeknek különféle játékokat mutattak, amelyeket azután egy dobozba raktak. A csecsemőket biztatták, hogy keressék meg a tárgyakat a ládában, ahol még számos egyéb tárgy is látható volt. A gyerekek tudtán kívül azonban a már felmutatott játékok némelyikét más helyre rejtették, hogy megfigyelhessék, sikerül-e a kicsiknek minden bemutatott játékra emlékezniük - azokra is, amelyek hiányoznak a dobozból.

A kutatók megfigyelése szerint a gyerekek memóriája sokkal pontosabban működött, amikor a játékokat a kísérlet elején - mielőtt a dobozba kerültek volna - kettes-hármas csoportokba rendezve mutatták meg nekik. A kicsik jobban emlékeztek az összegyűjtendő tárgyak és sokkal inkább érezték a titokban elrejtett játékszerek hiányát is.

Ebből következően a babák teljes mértékben a felnőttekével megegyező emlékezési stratégiát alkalmaznak, vagyis - áll a tanulmányban - ez a technika minden bizonnyal az emberi gondolkodás veleszületett sajátsága.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.