2008. június. 16. 16:25 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 16. 15:45 Plázs

Minden eddiginél nagyobb adóval sújtják a dohányosokat

A New York-i dohányosokat időjárástól függetlenül kiküldik az épületekből, hogy ott hódoljanak szenvedélyüknek, megvetéssel néznek rájuk, most pedig szembe kell nézniük az Egyesült Államok legmagasabb adójával is.

A dohányzásról való leszokást segítő állami tanácsadó telefonvonalon megnégyszereződtek a hívások június első hetében, miután a dobozonkénti 2,75 dolláros (kb. 440 forint) adót bevezették - mondta Richard Daines, New York egészségügyi biztosa. A tavalyi év ugyanezen időszakában 2300 ember fordult segítségért a tanácsadó szolgálathoz egy hét alatt, most viszont közel tízezren.
 
A cigaretta dobozonkénti adója június 3-i hatállyal emelkedett 1,25 dollárról 2,75-re New York államban. Az egészségügyi szakemberek arra számítanak, hogy egymilliónál többen próbálnak leszokni a dohányzásról ennek hatására, körülbelül 140 ezer embernek pedig sikerül is előzetes becsléseik szerint.
 
Egy doboz cigaretta most 6-8 dollárba kerül az államban, ám New York városában, amely saját adót vet ki, ennél is magasabb, akár 10 dollár lehet a cigaretta ára. A cigaretta adója Missouri államban a legalacsonyabb, mindössze 17 cent.
 
A leszokást segítő vonal kezdeti megnövekedett hívásszáma nem jelzi reálisan, hogy valójában hányan válnak nemdohányzóvá - véli Audrey Silk, a New York-i civil szervezet vezetője.
 
Az Egyesült Államokban 1960 óta folyamatosan csökken a dohányzók száma, ám még mindig mintegy 45 millió felnőtt cigarettázik az országban.
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.