2008. május. 23. 12:12 Medipress Utolsó frissítés: 2008. május. 23. 12:48 Plázs

Megfejtették a kábítószer-függőség okát

Genetikailag módosított egerekkel dolgozó kutatók felderíttek egy molekuláris útvonalat, amely segíthet megérteni a kábítószer-függőség és az étvágy kialakulását.

A Nature című brit folyóiratban publikált cikk szerint a felfedezés arra a kémiai útvonalra összpontosít, amely által az emberek szerfüggővé válnak. Az élvezeti szerek, mint a kokain és a heroin – csakúgy, mint az ételek – egy jelátvivő anyag, a dopamin szintjének növelésével stimulálják az agy „jutalamazó” központját. De a dopamin csak része annak a láncolatnak, amely a függőséghez vezet.

A párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem kutatói Jean-Antoine Girault vezetésével egy speciális, dopamin jelátvivő funkciójában résztvevő fehérjét, a DARPP-32-t vizsgálták. A csapat megfigyelése szerint amikor kokaint, amefetamint, vagy morfint adtak az egereknek, a DARPP-32 fehérje megjelent az agy striatum nevű részében. Ezt követően létrehoztak egy olyan egeret, amelynek DNS-ét (genetikai örökítő anyag) úgy módosították, hogy a DARPP-32 fehérje megváltozzon, egyetlen aminosav építőkőben volt különbség. Ezután mind a mutáns, mind az úgynevezett vad (természetes génállományú) egereknek adtak két dózis kokaint, vagy morfint 7 nap különbséggel.

A kábítószerek jóval kevésbé voltak hatással a génmódosított egérre, ez észlelhető volt a mozgásukban, és ezek a rágcsálók sokkal kevésbé sóvárogtak egy következő dózisért. Érdekes felfedezés volt az is, hogy azok a mutáns egerek, amelyeket betanítottak egy emelőkar megnyomására ahhoz, hogy táplálékhoz jussanak, sokkal kevésbé nyomkodták a kart jutalomért, mint nem génmanipulált társaik.

„Összefoglalva az eredményeket, a mutáció befolyásolja a droghasználat hosszútávú reakcióit, és csökketi a motivációt az élelem kiváltotta jutalmazásra” – írja a tanulmány. Egy olyan gyógyszer kifejlesztése, amely csökkenti a DARPP-32 felszaporodását, ígéretes megoldás lehet a függőség leküzdésére, illetve egyes dopamin-függő mentális betegségek gyógyítására. „Az ebből a munkából nyert információk segíthetnek a Parkinson-betegség kezelésének finomhangolásában, mivel a betegség oka a dopamin-hiány” - nyilatkozták a francia nemzeti egészségügyi és orvosi kutatóközpont részéről. 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.