2008. március. 03. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 03. 11:44 Plázs

Napi hatvan perc mozgással megelőzhető a rák

A mozgás szerepét hangsúlyozták tekintélyes német orvosok a rák megelőzésében, s napi hatvan perc testedzést javasoltak a betegség elkerülése érdekében.

Az állásfoglalás azt követően látott napvilágot, hogy a napokban tartotta kongresszusát a német országos ráktársaság, amely a betegség megelőzésének, illetve kezelésének orvos szakértőit tömöríti. A nyilatkozat fontosságát pedig aláhúzta, hogy a kongresszuson kellett szembesülniük azzal a legfrissebb adattal, amely szerint az elmúlt évben is megközelítette a félmilliót a rákban megbetegedettek száma Németországban.
 
A kongresszus egyik fő megállapítása az volt, hogy noha a megbetegedések száma az életkor előrehaladásával párhuzamosan növekszik, a rák mégsem nevezhető időskori betegségnek. Ez is alátámasztja azt a korábbi felismerést, hogy a betegség elleni harcot minél korábban meg kell kezdeni, mind nagyobb figyelmet fordítva a megelőzésre.
 
A kongresszuson "nem váltották meg a világot", az ott elhangzottakat azonban a résztvevők mégis a nyilvánosság elé tárták. Ezzel összefüggésben mindenekelőtt az állandó felvilágosítás szükségességére utaltak.
 
Ennek keretében ismételten hangsúlyozták, hogy a dohányzásnak kulcsszerepe van a betegség kialakulásában. Ezért a kongresszuson a legszívesebben teljes dohányzási tilalmat rendeltek volna el. Az elmúlt időszakban ugyanis mind a férfiak, mind a nők körében erőteljesen növekedett a tüdőrák gyakorisága, amit a szakemberek egyértelműen a a dohányzásnak tulajdonítanak. S a megbetegedés különösen a nők körében követelt a korábbinál több halálos áldozatot.
 
A rákbetegség területén dolgozó német orvosok nyilatkozatukban ezúttal is kiemelték az életmód szerepét a megelőzésben. Mindez egyáltalán nem új, de mégis "forradalminak" tűnhet az az üzenet, amely szerint a mozgásnak a legújabb ismeretek szerint nagyobb szerepe van a megelőzésben, mint az egészséges táplálkozásnak. Ami persze nem jelenti azt, hogy az utóbbinak ne lenne rendkívüli jelentősége.
 
A legújabb kutatások alapján ugyanis arra derült fény, hogy az aktív életmód, a mozgás a rák megelőzése szempontjából kulcsfontosságú. Szakértők szerint legkevesebb 20 százalékkal kisebb a mellrák gyakorisága azoknak a nőknek az esetében, akik egy héten hét órát sportolnak, illetve mozognak. Mindennek alapján az orvosok napi hatvan perc mozgást javasoltak. Utalva arra is, hogy a mellrák mellett a mozgás különösen a gyomor- és a prosztatarák megelőzését segíti jelentősen. Mindent összevéve ugyanis jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy az emberi test legalapvetőbb építőkövei, a sejtek "a helyükön maradjanak."
 
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.