2007. augusztus. 30. 12:35 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 30. 12:22 Plázs

Ingyenes szűrések cukorbetegeknek

Az "Egészségesebben az egészségeseknél - cukorbetegen" elnevezésű mozgalom következő rendezvényét szeptember 7-én, délután 4 órakor tartják Budapesten, a Marczibányi Téri Művelődési Központban, ahová várja a diabéteszben érintetteket, családtagjaikat, illetve a még nem beteg érdeklődőket a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége és a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete.

A rendezvényen - a szemészeti szűrés, a lábvizsgálat mellett - lehetőség lesz az ingyenes vércukormérésre, és ezen belül is az úgynevezett HbA1c érték mérésére, ami a hemoglobinhoz kötődött cukormennyiség kimutatása révén pontosabb képet ad arról, hogy az előző hónapok folyamán a véráramban milyen volt a vércukorterhelés.

A mozgalom célja, hogy sikerüljön a kockázattal élőknek tartósan hét százalék alatt tartani a HbA1c szintjét, ezzel ugyanis a vércukor ingadozások is csökkenthetők. A szakemberek elkötelezettek abban, hogy a betegeket folyamatosan tájékoztassák a legújabb nemzetközi szakmai ajánlásokról, amelyek betartása esetén sikerülhet elérni az élettani értékeket. Mindennek végső értelme és célja pedig a szövődményektől mentesebb élet - véli dr. Vándorfi Győző, a Magyar Diabetes Társaság vezetőségi tagja és dr. Varga István háziorvos, akik előadást tartanak majd a rendezvényen.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.