2007. január. 12. 16:30 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 20. 11:05 Plázs

Tévhit a B9 vitaminról

A B9 vitamin pótlása nem jelenthet hatékony védelmet az agyi keringési zavarok, a gutaütés, a szívroham kialakulásával szemben olyan egyéneknél, akiknek régebb óta valamilyen érbetegsége van. A vitamin adagolása a fennálló keringési kórok súlyosabb eseteiben a halál bekövetkeztének valószínűségét sem csökkenti - olvasható amerikai kutatók vizsgálatának eredménye a The New York Times egészségügyi mellékletében.

A B9 vitaminról régóta ismert, hogy csökkenti a vérben keringő homocisztein mennyiségét. Tény, hogy ennek a hormonnak a magas szintje a keringési betegségek egyik rizikófaktora, ugyanakkor az új megállapítás szerint a szint csökkentése a túlélésben egyáltalán nem játszik szerepet.
 
A kutatók 12 korábbi tanulmányt néztek át, 16 és félezer olyan résztvevő adatairól, akik már hosszabb ideje betegek voltak. Az eredmények azt mutatták, hogy akik folát azaz folsav (B9 vitamin) pótlásban részesültek, azoknál alacsonyabb volt a homocisztein szint, viszont ennek mértéke semmilyen értelemben nem mutatott összefüggést a szívroham, a koronária betegségek, a stroke, vagy más okból bekövetkező halálesetek gyakoriságával. Továbbá nem volt különbség a kontroll csoport adataihoz képest, ahol a résztvevők nem kaptak folsavat.
 
Az adatok alapján is csak igen szigorú - egyeseknek nehezen betartható - tanácsokat tudunk megfogalmazni - mondta a tanulmány egyik szerzője, dr. Lydia A. Bazzano, a Tulane University közegészségügyi és trópusi tanszékének (School of Public Health and Tropical Medicine) epidemiogia professzora.
 
A tanács: hagyjanak fel a dohányzással, mozogjanak sokat, tartsák karban a súlyukat, és megfelelően táplálkozzanak. Ez azt jelenti, hogy fogyasszanak omega-3 zsírsavat (ami magas arányban van a halakban) és kiegyensúlyozott legyen a szénhidrát és fehérje fogyasztásuk. Ne feledkezzenek meg a gyümölcsről, zöldségről se.
 
Az amerikai orvosi társaság tudományos folyóiratának (JAMA) decemberi számában közölt tanulmány sok ezer, már érbetegségben szenvedő ember adatait dolgozta fel, de a kutatók szerint egészségesek bevonásával történt más vizsgálatok sem tudták kimutatni, hogy a B9 vitaminnak érrendszert védő preventív szerepe volna.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.