2006. április. 05. 10:27 MTI Utolsó frissítés: 2006. április. 05. 10:19 Plázs

Függőséget okozhat a szolárium?

A szolárium nem pusztán a szépség ígéretével csábítja a barnulni vágyókat, amerikai kutatók szerint ugyanis az ibolyántúli sugarak sok vonatkozásban a kábítószerekkel rokon hatást fejtenek ki.

A Wake Forest University Baptist Medical Center kutatói vizsgálataik során azt próbálták kideríteni, hogy ösztönzik-e az ibolyántúli sugarak a boldogságérzést kiváltó endorfinok termelését az agyban. A kísérlet alanyai között egyaránt voltak olyanok, akik havonta 8-15 alkalommal szoláriumoztak, valamint olyanok, akik évente legfeljebb 12 alkalommal barnultak mesterségesen.

A továbbiakban a vizsgálat némely résztvevőjének az endorfin kiválasztódását gátló készítményt adtak. Mint utóbb kiderült, a gyakori szoláriumozók a szer hatására kevésbé lelkesedtek a napágy iránt, néhányuk pedig hányingerről és nyugtalanságról panaszkodott, vagyis náluk egyfajta elvonási tünetek alakultak ki. Ugyanakkor azoknál, akik korábban csak alkalmanként szoláriumoztak, nem tapasztaltak hasonló tüneteket. Mindazonáltal a kutatók hangsúlyozták, hogy egyelőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a kísérletben egy kis létszámú csoport vett részt, ezért további vizsgálatok szükségesek.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.