Napi merítés hvg.hu 2011. szeptember. 14. 20:50

Csak a gazdagok vonatoznak Nagy-Britanniában

A vonatjegy olyan drága lett Angliában, hogy ma már szinte csak a jómódúak engedhetik meg maguknak. A megállapítást nem akárki tette, hanem maga a közlekedésért felelős miniszter - olvasható a Kívül tágasabb blogon.

Elszabadultak a vasúti jegyárak Nagy-Britanniában, olyannyira, hogy az már a kormánynak is szemet szúrt. A parlament alsóházának közlekedési bizottsági meghallgatásán a területért felelős szakminiszter kénytelen volt elismerni: egyes vasútvonalakon a jegyárak már „sírnivalóan drágák”.

„Az egyes számú kellemetlen tény, hogy a vasút immár a gazdagok játékszerévé vált. A vonaton közlekedők bevételei átlagosan már meghaladják az országos átlagot – ez egy egyszerű tény” – jelentette ki a meghallgatáson Philip Hammond.

A miniszter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző elővásárlási kedvezményekkel jelentősen olcsóbban lehet igénybe venni a vasutat. Philip Hammond egészen sajátos érveléssel állt ki a tervezett, Londont Észak-Angliával összekötő HS2 szupergyors vasút megépítése mellett, mondván, még a szegényebbek is profitálhatnak belőle, ha pénzük nem lesz is, hogy utazzanak rajta – írja friss bejegyzésében a blog szerzője.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.