Titokzatos és félelmetes szoborparkvilágot építettek a mexikói Cancúnhoz és az ukrajnai Tarhankuthoz közeli tengerfenékre. Míg az előbbi telep Jason de Caires Taylor szobrász vízióját mutatja be, addig a másik a Szovjetunió múltját - olvasható a Falanszter blogon.
Több mint valószínű, hogy a világ első víz alatti szoborparkját 20 évvel ezelőtt „alapították” vicces kedvű, illuminált ukránok a Fekete-tengeri Tarhankut nevű falucska melletti öbölben. Vlagyimir Broumenszkij szerint 1991-ben egy átmulatott éjszaka után ő és társai ledöntöttek a talapzatáról egy közelben felállított Lenin-mellszobrot, amit - majdnem magukkal együtt - behajítottak a tengerbe. A dobás olyan jól sikerült (akárcsak a buli), hogy a kőből kifaragott emlékmű nemcsak pont a talapzatára érkezett meg sikeresen a tenger fenekén, hanem az öreg Iljics (életében először) végre szemtől szembe kerülhetett a „nyugatmajmoló” Törökország partjaival is.
Az eset majdnem feledésbe merült, mígnem egy 1992-es augusztusi merülés során Vlagyimir észrevette, hogy valaki időközben lefejezte a Szovjetunió atyját ábrázoló mellszobor fejét. Ő és társai ekkor döntötték el, hogy a politikailag változóban lévő Ukrajnában „nyugodtabb közeg lenne a bolsevikokat ábrázoló szobroknak a tengervíz mélye, mint a jobban szem előtt lévő közterek”. A lefejezett, 12 méter mélyen pihenő Lenin mellé így hamarosan két Iljics-, egy Karl Marx- és egy Vorosilov-portré merült a hullámsírba.
Kíváncsi a különleges szoborparkra? Látogasson el a Falanszter blogra!