Napi merítés hvg.hu 2011. július. 27. 09:55

"Breivik a barátom volt a Facebookon"

A tömeggyilkos egyik ismerőse, Camilla Ragfors látta, hogy mi táplálta Breivik gyűlöletét.

"Több évvel ezelőtt csatlakoztam a Svéd Demokratákhoz (a svéd szélsőjobboldali párthoz). Nem azért, mert nacionalista voltam, vagy mert rettegtem a muszlimoktól. Két okom volt rá: az egyik merő kíváncsiság; a másik, mert érdekelt, hogyan működik a demokrácia. Hamar elegem lett belőlük: nem azért, mert a világ maradék része utált, amiért tag voltam, hanem amiatt a gyűlölet miatt, amit azok az emberek árasztottak, akik az SD-t mint Isten megoldását látták a világ valamennyi problémájára. Sosem találkoztam hasonló gyűlölettel, se előtte, se utána."

"Egy nap Anders Breivik bejelölt ismerősnek a Facebookon. Nem lepődtem meg rajta. Amikor az SD tagja voltam, mágnesként vonzottam magamhoz mindenkit, aki nacionalistának tartotta magát: azokat is, akiknek mindez csak játék volt, és az igazi szélsőségeseket is. Utóbbiak voltak azok, akik miatt eltávolodtam a párttól. Nem hiszem, hogy azok a forróvérű nacionalisták, akik a Svéd Demokraták nevében ezeket az eszméket terjesztették a Facebookon, vagy bárhol máshol a neten, megértették a következményeket. De Anders Breivik igen. Nagyon keveset beszélt a Facebookon. Rendkívül csendes ember volt, amitől önmagában kirázott a hideg. Követtem egy ideig, mert ki akartam deríteni, hogy tényleg az-e, akinek állítja magát" - olvasható Camilla Ragfors levelében. A teljes levél magyar fordítását elolvashatja a gepnarancs.hu oldalon.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.