Napi merítés hvg.hu 2011. március. 01. 14:43

A békéscsabai lézerblokkoló-per első kézből

Az Autózz! blog friss bejegyzésében olvasható, hogy a már ismert békéscsabai lézerblokkoló-perben a védelem milyen tényekkel próbálja meggyőzni a bíróságot, hogy a lézerblokkolók használata nem bűncselekmény.

Arról már a hvg.hu is beszámolt, hogy egy békéscsabai autóst - aki lézerblokkolót használt - igazoltattak, majd az autóját lefoglalták és abból a blokkoló eszközt kiszereltették, szakértői vizsgálat céljából. Az autóst nem sokkal később büntetőeljárásban gyanúsítottként hallgatták ki, mivel a rendőrség szerint a lézerblokkoló használata bűncselekmény, ugyanis az eszköz megakadályozza a rendőrség által üzemeltetett sebességmérő berendezés (traffipax) helyes működését. Az ügyben már vádelemés is történt és a hétfői napon megtartották az ügyben az első tárgyalást, amelyen ítélet nem született. Az Autózz! blog egyik hozzászólója érintett az ügyben, mint a védelem által felkért igazságügyi szakértő. A hozzászóló a blogon leírja mire alapozza a védelem azt, hogy a lézerblokkolók használata nem bűncselekmény.

Néhány héttel ezelőtt az LMP nyújtott be törvénymódosítási javaslatot, amely mind a lézerdetektorokat, mind a lézerblokkolókat tiltólistára helyezni, vagyis amennyiben elfogadásra kerül a módosító javaslat, akkor a jövőben egyik eszközt sem szabad majd használni.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.