A jó vezető csak olyan csatába bocsátkozik, amit reálisan meg is tud nyerni. Tarlós István a kevés magyar politikus egyikének tűnik, aki ezt megértette.
Tarlós István egyre inkább azt demonstrálja, hogy ő valóban olyan vezető, aki tudja, mit akar. Ez pedig a magyar politikai életben nem kis dolog. Miközben Tarlós külföldön tartózkodott, egyik helyettese, Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a fővárosi kórházak vezetőivel elkezdte egyenként tudatni, hogy fel vannak mentve. A főpolgármester a folyamat megkezdése után rövid idővel nyilvánosan és igen látványosan leállította a felmentéseket. A sajtóban különféle találgatások jelentek meg arról, hogy Szentes Tamás vajon kivel egyeztetett, mielőtt hozzáfogott az elbocsátásokhoz. Egyes spekulációk szerint még Tarlós is tudott az akcióról, és helyettese valójában csak egy neki állított csapdába sétált bele.
Azt nem lehet tudni, hogy mindebből mi igaz és mi nem, de tulajdonképpen mindegy is. A lényeg ugyanis az, hogy Tarlós István vagy megragadta a kínálkozó lehetőséget, vagy alkalmat teremtett arra, hogy mindenki számára nagyon világossá tegye álláspontját a budapesti egészségügy menedzsment koncepciójának ügyében: a főpolgármester nem akar az egészségüggyel foglalkozni, nem gondolja azt, hogy ez önkormányzati feladat volna - olvasható a Véleményvezér blogon. A teljes bejegyzést elolvashatja a blogon.