A fotós a következőképpen ír sorozatáról: „Gyerekkoromban egyszer az autóban felejtettek bezárva. Nem tudom, hol és milyen hosszú időre hagytak ott, valószínűleg a Tesco előtt, maximum negyed órára. A részletek nem is számítanak, a lényeg, hogy azon tűnődtem, vajon visszajönnek-e egyáltalán értem: egy gyerek fejében lehetőségként merül fel az örökre magára maradás. Ilyentájt kezdtem mélységesen együttérezni az állatokkal, leginkább az emberektől való függésük miatt. Emlékszem, láttam a tévében egy műsort, amiben egy kutyát zacskóba raktak és úgy rugdosták. Ami a legjobban szíven ütött, hogy a kutya nem tudott visszabeszélni, megvédeni magát. A némasága megrettentett. Miközben szüleim nagyon szerettek és nem voltam elhagyatott sem, e két élmény mégis mély nyomot hagyott bennem: a félelmet a magánytól és a némaságtól.” Kíváncsi a képekre? A Spottr.hu oldalon megtekintheti.