Napi merítés hvg.hu 2010. április. 25. 12:15

Kennedy és a pápa keresztes hadjárata a kommunizmus ellen

A szegedi MÉH-telepről több olyan állambiztonsági irat is előkerült, amelyek alapján bepillantást nyerhetünk, hogyan működtek a szolgálatok a Kádár-korszakban. Az egyik előkerült állambiztonsági irat szerint "Kennedy lesz az első olyan elnök, aki a pápával karöltve keresztes hadjáratot indít a kommunizmus ellen" - olvasható a Szeged Kurir oldalán.

A hatóságok minden egyházi megmozdulást figyelemmel tartottak. Információjuk volt arról is, mi hangzott el a szentesi református lelkész otthonában rendezett sakkpartin. Például Kanász Nagy József nyugalmazott református lelkész szerint „Kennedy lesz az első katolikus államelnök, aki nem fog vacillálni, mint elődje, hanem a pápával karöltve, a nyugati kereszténységet egységbe tömörítve, keresztes hadjáratot indít a kommunizmus ellen”.

A Politikai nyomozó Osztály vezetője szerint 1961-ben a katolikus papok arról beszéltek egymás között, hogy befolyásuk néhány év múlva minimálisra csökken. Többen a kiugrást fontolgatták. Példaként hozta fel a szatymazi papot, aki szabadságot vett ki, hogy gépjárművezetői tanfolyamon vegyen részt, hogy aztán a polgári életben tudjon elhelyezkedni - írja a cikk szerzője.

„A reakciós, a Vatikán hű papjai - látva befolyásuk csökkenését -, minden lehető eszközt megragadnak, hogy a törvényesen biztosított működési kereteket túllépjék” - olvasható az 1961-ben kelt, szigorúan titkos dokumentumban. Részletekért látogasson el a Szeged Kurir oldalára, ahol Ön is elolvashatja a jelentést, kattintson.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.