2005. október. 18. 11:24 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 18. 13:59 Média

A Magyar Demokrata DVD-n árul tévéműsort

A Magyar Demokrata e heti számához illesztve kezdik terjeszteni a Demokrata Videó Televízió (DVTV) DVD-korongjait - közölte a lapot főszerkesztőként, a digitális lemezt kiadó társaságot ügyvezetőként jegyző Bencsik András.

Az első számból ötvenezer készül; a társaság azzal számol, hogy  három-ötezer értékesített példánynál ez a vállalkozás már megáll stabilan a lábán - mondta Bencsik András, hozzátéve, hogy a "nullszéria" előállítása mintegy hétmillió forintba került.

Megjegyezte, hogy a hetente közreadott 3,5-4 órás műsorokban látható lesz Pörzse Sándor Hír TV-ből ismert Terítéken című műsora,  Matuz Gábor, a DVTV-főszerkesztője és Siklósi Beatrix készítésében a nevükkel fémjelzett, korábban az MTV-n szerepelt Éjjeli menedék, Kerényi Imre Szerintem-je és az általa vezetett Sajtóklub, Szentmihályi Szabó Péter több színdarabja, valamint egy
huszonéveseknek készült beszélgetőműsor.

Bencsik András, a DVD-t kiadó Nemzeti Reklámügynökség Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a műsort az első szám után - mivel a kulturális tárcánál ilyen formában nem tudták bejegyeztetni - egy DVTV Magazin című lap mellékleteként terjesztik, de számítanak arra is, hogy egyes kábelszolgáltatók műsorukra tűzik a produkciót.

Mint mondta, a vállalkozást azért indították el, mert statisztikailag bizonyítható, hogy Magyarországon "a karakteresen konzervatív" értékrendhez köthető vélemény- vagy feltáró műsorokat "a nyilvánosság nem tolerálja", miközben tény, hogy ezek a produkciók rendkívül népszerűek voltak. Ezért gondolták, hogy teremtenek egy "alternatív nyilvánosságot", annak érdekében, hogy "a demokráciát a médiában is kiteljesítsék". 

"Ez egy cenzúramentes televízió" - mondta Matuz Gábor, hozzátéve, "Magyarországon az elektronikus médiában őshonos a cenzúra".

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.