Heineken
Az 1860-as évek óta gyártott holland sör a huszadik század közepére már az egész világon ismert sör volt.
Az 1860-as évek óta gyártott holland sör a huszadik század közepére már az egész világon ismert sör volt. Az alkoholmentes üdítőitalok növekvő népszerűsége azonban új kihívás elé állította a vállalatot: márkaépítéssel és piaci offenzívával válaszoltak a kihívásokra. Alfred Henry Heineken az Egyesült Államokban tanult marketinget, így tett arról, hogy a cég terméke egységes arculattal jelentkezzen. Korábban a licenc alapján Heinekent gyártó sörüzemek a saját logójukat is feltüntették a címkéken.
1951-ben a vállalaton belül külön marketing-részleg alakult, ezt követően a csupa nagybetűs logón a kezdőbetűn kívül minden betűt kicsire cseréltek. A tervezők állítólag napokon keresztül azzal foglalkoztak, hogy mikroszkóp segítségével rajzolják meg az „e” betűk ívét. 1954-ben a sörösüvegeket pirosas árnyalatúról a ma ismert zöld színűre cserélték. A címke vörös színű ötágú csillagáról úgy tartják, a levegőt, a tüzet, a földet, a vizet és - ötödikként – a sörfőzet minőségét jelképezik.
Legutóbb tavaly változtattak a Heineken emblémáján: a hagyományos zöld színű címke ezüstszínű keretet kapott, úgy erősítve ezzel a sör prémiumtermék-jellegét, hogy attól sem kell közben tartani, hogy a fogyasztók nem ismernek rá a boltban kedvencükre.
Erre a linkre kattintva megismerkedhet további márkák történetével.