"Ahogy egyre öregebb lettem, úgy értettem meg bizonyos útmutatásokat.
"Ahogy egyre öregebb lettem, úgy értettem meg bizonyos útmutatásokat. Ha már ki kell fejezni a nagy, elkerülhetetlen megsemmisülést, amely mindannyiunkra vár, mindezt a méltóság és szépség szűk keretei között tegyük meg" - fogalmazta meg a 77 éves, több generációra is hatást gyakorló kanadai dalszerző, Leonard Cohen, hogy mi motiválta a spirituális alapokra helyezett Old Ideas elkészítésekor.
Napjaink tágabb értelemben vett rockzenéjének talán leghitelesebb szerző-előadója 1968-ban adta ki első nagylemezét, amely azonnal világhírűvé tette. A január 31-én a Sony Music és a Columbia Records gondozásában csaknem fél évszázaddal később megjelenő új anyag Cohen tizenkettedik stúdióalbuma, és mesteri felépítésében, színvonalában a legjobbak között a helye, összehasonlításban méltó a Songs of Love and Hate-hez (1971), a New Skin for the Old Ceremony-hoz (1974) vagy az I'm Your Man-hez (1988).
A Sony Music Hungary tájékoztatása szerint a lemez felvétele tavaly januárjában kezdődött, ugyanakkor számos dalon és szövegen évek óta dolgozott Cohen: az erkölcs és az etika kérdéseit a szerelem kérdésén át vizsgáló Amen, illetve a mélyen alvó ember szuszogását a gitár hangján bámulatosan visszaadó Lullaby első stúdióváltozatát már 2007-ben rögzítették.
Az Old Ideas-t nyitó, saját magát megszólító, nyilvánvalóan búcsúzó hangulatú Going Home-ot Cohen először a The New Yorker magazin költészeti rovatában versként publikálta a múlt héten, a zenés változat a lap honlapján hallgatható meg. A halálközeliség, a búcsúzás érzése van ott a The Darkness-en, az album első kislemezdalán is - lásd a videót lejjebb -, amikor Cohen ezt a sort dúdolja: "I've got no future, I know my days are few" (Nincs jövőm, tudom, napjaim meg vannak számlálva).
A halál és a szerelem Cohennél szinte egymást kiegészítő, egymásra ható fogalmakká váltak. A szerelem, ezen belül is a szexualitás kerül előtérbe az albumon a Show Me The Place-en, az Anyhow-on és a Crazy To Love You-n is.
Leonard Cohen érzékeny, kissé monoton, melankolikus hangja talán kissé rekedtesebbé vált az elmúlt években, humora, személyes hangvétele egyedi védjegy. A zenei kíséret visszafogott, akusztikus, olykor az ütőhangszerek is hiányoznak, a különleges hangszereket korábban is előszeretettel alkalmazó előadó ezúttal a bendzsót helyezi az előtérbe az egyik dalban.
A producer a Madonnával hosszabb ideig együtt dolgozott Patrick Leonard, Cohen párja, Anjani Thomas, valamint Ed Sanders és Dino Soldo volt, a lemezen több kiváló vokalista - Dana Glover, Sharon Robinson, a Weeb Sisters - is közreműködött.