A zsidó szervezet szerint a politikus szobrának felavatása még inkább felbátoríthatja azokat, akik a zsidóság és Izrael ellen uszítanak.
„A Mazsihisz általános érvényű álláspontja, hogy a teljes életművet tekintve a Csurka-szobornak nincs helye a lakiteleki Nemzeti Pantheonban” – írta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) pénteken kiadott állásfoglalásában.
A Lakitelek Népfőiskola honlapján november közepén jelent meg a meghívó, amelyből kiderült, hogy december 7-én leplezik le Csurka István szobrát Lakiteleken. A Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke és a Nemzeti Fórum elnöke által aláírt meghívó szerint az eseményen beszédet mond Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója és Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő is.
A Mazsihisz közleménye szerint a szoborállítással egy olyan ember életműve előtt tisztelegnek, akivel „a magyar parlamenti pártok az antiszemita megnyilvánulásai miatt nem vállaltak közösséget”, és „akinek a munkásságát határozott és számtalanszor bírált antiszemitizmus jellemzi, amit a magyar zsidóság nem felejt, és amit minden tisztességes magyar állampolgár, felekezeti hovatartozásától függetlenül, elutasít”.
„Ráadásul napjainkban, amikor a vészkorszak óta a legnagyobb antiszemita és Izrael-ellenes hullám söpör végig Európán, a szélsőjobboldali MIÉP-et megalapító Csurka István szobrának felavatása még inkább felbátoríthatja azokat, akik a zsidóság és a Zsidó Állam ellen uszítanak” – írták a közleményben.