Kult hvg.hu 2024. október. 12. 16:34

„Ebbe legálisan belepusztulhatsz”, írja a Liszt Ferenc-díjas zongorista a helyzetéről

Fejérvári Zoltán azt írja, „ma Magyarországon nagyon-nagyon sok ember van végletesen kiszolgáltatott, reménytelen helyzetben”, és ő is közéjük tartozik.

Törvényesen belepusztulhatsz, csak légy szíves otthon tedd, ne a mi orrunk előtt

– így foglalta össze az idén az állami Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett zongorista, Fejérvári Zoltán, hogy megélése szerint milyen a rendszer Magyarországon. „Nagyon ritkán nyilvánulok meg a közösségi médiában, szinte soha. De most – azt hiszem, a végső tehetetlenségemben (hányszor hittem azt, hogy ez lesz a végső) – megteszem” – írta a művész a Facebookon.

Mint a posztból kiderült, Fejérvári kamasz fia autista, és sokszor súlyosan bántalmazóan viselkedik, olyannyira, hogy édesapja attól tart, kistestvére belehalhat a fiú viselkedésébe, azonban állítása szerint a teljes intézményrendszert végigjárva sem kapott segítséget. „Szerető, a gyerekeidért mindent megtevő, relatíve jó módban élő családként is találhatod magad olyan helyzetben, amibe legálisan belepusztulhatsz. Merthogy lepattansz a  rendszerről” – írta.

Tapasztalatait így foglalta össze:

Iskola: „Bocsánat, ezt nem a mi feladatunk kezelni, újra lehet hozni a gyereket, ha beállították a gyógyszert.”

Autista lakóotthon: „Majd felvesszük, ha nem agresszív.”

Pszichiátriai betegek otthona: „Majd felvesszük, ha nem agresszív.”

Egészségügy: „Nagyon nehéz helyzet. Mi minden lehetségest megpróbáltunk, tessék most már hazavinni.”

Mi: „Hová helyeztethetjük? Van rehabilitációs intézmény?”

Pszichiátria: „Hát ez nem a mi hatáskörünk, sajnáljuk.”

„Úgyhogy itt állok jólszituált művészemberként, és tárgyalok a gyámhatósággal, hogy vegyék állami gondozásba a fiamat. Ez az állam vegye. El lehet képzelni, milyen lesz az a gondozás” – zárja posztját a művész.

hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.