Váratlanul, életének 69. évében meghalt Donáth László evangélikus lelkész, a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség parochus emeritusa, volt országgyűlési képviselő. Ezen szomorú alkalomból Murányi Gábor, a HVG újságírója a következő sorokkal búcsúzik Donáth Lászlótól:

„Jól meghalni az tud, aki jól él.” Hányszor, de hányszor hallottam tőle ezt a vigasztalásnak vagy épp ellenkezőleg, biztatásnak szánt mondatot. Nem igen volt olyan hét, hogy hivatali vagy magára vett kötelezettségként valakit el ne búcsúztatott volna, s aligha akadt a fejében tartott, s ott kényszerűen folyton módosítgatott naptárjában olyan nap, hogy valaki gondját-keservét ne vette volna magára, ma reggel megállt szívére.

Ám akár egyik, akár másik értelmében ismételgette az ars poeticájává nemesült gondolatot, mindig komolyan gondolta. Halálosan komolyan.

Ennek szellemében élt „jól” ő maga is. Hogy ez alatt pontosan mit értett, azt egy hét esztendővel korábbi interjúban fejtette ki felebarátjának, Szénási Sándornak: „Aki számára sem a gyermekkora, sem a munkája, sem a családja nem válik haszontalanná, sőt a kudarcai, a bukásai, a szenvedései sem, hanem képes mindezt újra és újra meghaladni. Aki nem válik vendéggé a saját életében, nem érzi úgy, hogy bármit is meg kell tagadnia önmagából.”

Itt most következhetnének – de nem következnek – az állítást alátámasztó életrajzi konkrétumok, a zaklatott gyermekkortól az ellenzéki és rendszerváltó tevékenységen át a politika-vezérelte méltatlan (jogi lezárásig már soha el nem jutható) zaklatási vádig. Ezek, vagyis Donáth László küzdelmes életének vázlata a netről néhány kattintással megismerhető. A lényeg azonban ebből kihámozhatatlan, és most, a gyászhír görcsében megfogalmazhatatlan.

Barátom, jól éltél.

Murányi Gábor