Térey János 1970. szeptember 14-én született Debrecenben. 1998-tól kezdve szabadfoglalkozású íróként alkotott. Verseit 1990-től közölte az Élet és Irodalom, a Holmi, a Jelenkor, az Alföld és a 2000.

Nyolc verseskönyve és egy novelláskötete jelent meg. Legjelentősebb munkája a Paulus című verses regény, illetve drámatetralógiája, A Nibelung-lakópark. Következő darabja a Papp Andrással írt Kazamaták (budapesti Katona József Színház, 2006); ezt követte az Asztalizene (Radnóti Színház, 2007). A Protokoll című verses regényének dramatizált változatát ugyancsak a Radnóti Színház tűzte műsorára (2012).

Térey verseiben, regényeiben, drámáiban tovább él, sajnos a róla elnevezett, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, Demeter Szilárd által gründolt irodalmi ösztöndíj egyelőre meglehetősen megosztó: azt többen visszautasították az alapító személye és a díj elbírálásának átláthatatlansága miatt. 2019-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választotta.

2020. szeptember 14-én, születésének 50. évfordulóján debreceni szülőházán emléktáblát helyeztek el. A Fővárosi Közgyűlés 2020. szeptember 30-án posztumusz Budapest Főváros Önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki.

Emléke és életműve előtt tisztelegve a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvesboltok tízezer példányban teszi elérhetővé az Árnyékunk útra vált című kötetet. A szerző korai verseitől a posztumusz megjelent önéletírásáig (Boldogh-ház, Kétmalom utca. Egy cívis vallomásai) válogattak jellegzetes és kiemelkedő műveiből. Az ajándék kötetet középiskolai tanulók, főiskolások és egyetemisták – érvényes diákigazolványuk felmutatásával – 2024. június 3-tól az ország minden Libri könyvesboltjában, valamint az Ünnepi Könyvhét idején (2024. június 13–16.) Budapesten, a Vörösmarty téren, a Libri Könyvesboltok 63-as számú standjánál – vehetik át, a készlet erejéig.

Hétfőn a budapesti Farkasréti temető 25-ös parcellájában szűk családi körben felavatták a költőnek állított síremléket, amelyet Gálhidy Péter Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész készített.

Térey Jánossal 2018-ban készítettünk utoljára interjút. Akkor azt mondta, Magyarországon nemcsak a retorika háborús, hanem ténylegesen háborús is a helyzet: „A kultúrharcnak hívott pártos kiszorítósdi konkrét egzisztenciákat, sorsokat veszélyeztet. […] Van itt más is a dilettánsok dühén, a mellőzöttek bosszúszomján kívül. Mindenképp a kultúra látja kárát, ha pártalapon próbálunk vizsgálni egy színházat, egy színészt vagy egy szerzőt. Nem csak kártékony. Iszonyúan megy vele az idő.”

Bár korábban próbált közvetíteni a szekértáborok között, azt mondta, „ez a hídemberszerep valóban jó ideje lehetetlenné vált. […] Aki a kulturális szereplőket nem az életművük, hanem a feltételezett pártelkötelezettségük szerint vizsgálja, az alapvetően eltéveszti a házszámot. Teljesítmény nem vásárolható pénzen, lojalitás azonban igen. A tehetség az irodalomban nem mérhető, arról csupán vélemény formálható a magunk ízlése szerint; a lojalitás viszont látszik. Nincs az a milliárdos nagyságrendű állami dotáció, amellyel létre lehetne hozni a szépek, az igazak, a szikrázóan tehetséges emberek gyülekezetét”. Ugyanakkor azt gondolta, meg lehet haladni a szekértábor-logikát. „Becsület és nagyvonalúság kérdése az egész” – mondta.

2001-ben József Attila-díjjal, 2002-ben Füst Milán-díjjal jutalmazták. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, 2008-ban az év legjobb magyar drámája díjat az Asztalizenéért. 2010-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorú díjával tüntették ki.