Kult hvg.hu 2024. február. 21. 13:25

A Gyöngyhajú lányt lenyúló rapper nemhogy nem kért engedélyt Presseréktől, de fizetni sem hajlandó

Az Omega együttes kiadójának, a Hungarotonnak ugyan sikerült elérnie, hogy a jogsértő szerzeményt eltávolítsák, de kártérítést már nem tudtak kicsikarni Lil Yachtytól.

Miután kiderült, hogy az amerikai rapper, Lil Yachty plagizált, és az Omega Gyöngyhajú lány című sláger zenéjére felmondta a saját szövegét, a Hungaroton, a magyar zenekar kiadója azonnal reagált, és megtették a szükséges jogi lépéseket. Ahogy Molnár Gréta kiadóvezető a Blikknek elmondta, Lil Yachty menedzsmentje ugyan eltüntette a kiadó kérésére a kritikus alkotást (az már nem érhető el a YouTube-on sem), de kártérítést nem fognak fizetni. Ennek pedig az az oka, hogy a rapper dalának az amerikai szerzeményeket listázó hivatalos rendszerben nincs nyoma, vagyis Lil Yachty zenei életművének nem része a szóban forgó felvétel, hivatalosan ilyet nem jelentetett meg.

„Annak érdekében, hogy a jogellenes felhasználás ne legyen elérhető, az átdolgozást minden olyan platformról töröltettük, ahol az tudomásunk szerint elérhető volt” – fogalmazott Molnár.

Korábban Molnár György „Elefánt”, az Omega gitárosa azt mondta a Tényeknek, hogy Lil Yachty nemhogy nem kért engedélyt Presser Gábor és Adamis Anna szerzeményének a felhasználására, de meg sem kereste őket.

Nem először fordul elő, hogy „lenyúlják” az Omega legismertebb slágerét – korábban abból volt egy kisebb botrány, hogy Kanye West engedély nélkül használt fel belőle egy részletet, majd egy brit tévésorozat zenéjében csendült fel.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.