Paul Auster: Baumgartner

Sy Baumgartner a konyhába belépve szembesül a még mindig a tűzhelyen füstölgő edénnyel, amelyben három órával korábban megfőzte magának a két lágytojást reggelire. Ebből a banális jelenetből indul el az emlékeknek, érzelmeknek és gondolatoknak az a szívfacsaró folyama, amelynek a terelgetéséhez még mindig elképesztően ért Paul Auster. A legújabb könyve egy személyes jellegű egészségi fordulatnak, a rákbetegségének a híre nyomán jelent meg, így sokan valószínűleg ennek az árnyékában fogják olvasni.

De a Baumgartner eleve a melankóliából táplálkozik: egy, a hetvenes éveiben járó írót ismerünk meg, akit szinte felemészt a felesége halála miatt gyász. Anne csaknem egy évtizeddel korábban egy tragikus balesetben halt meg, de Baumgartner érzéseinek köszönhetően még mindig ott lebeg a lét és nemlét határán. Baumgartner a gyászban szinte elveszíti önmagát, már nem az az ember volt, akit gyerekkora óta ismert és belakott – mint aki elvesztette a karját vagy a lábát, a felesége mérhetetlen hiányára meg is találta a kifejezést: fantomvégtag-szindróma, vagyis inkább fantomszemély-szindróma. És miközben Baumgartner gyásza átjárja őt, Auster úgy hajlítja, bontja szét és rakja össze az időt, mintha valami képlékeny anyag lenne. A szöveg keserédessége átjárja az olvasót, még ha nem is mindig tudja követni Baumgartner asszociációit – de hát az elme már csak ilyen, rója a maga köreit. És miközben a halált táncolja körbe a regény, végig az élet előtt tiszteleg, ahogy Baumgartner is számot vet magában: „Az élethez hozzátartozik a fájdalom, mondta magában, és aki a fájdalomtól való félelemben él, az nem is él igazán.” (V. É)

Fordította: Pék Zoltán, 21. Század Kiadó, 188 oldal, 5490 forint

Boldizsár Ildikó: Az igazi vándorút

A mesék köztünk, bennünk élnek, teljesen mindegy, hogy gyerekek vagyunk vagy felnőttek. Sőt mostanában a felnőtt olvasók is egyre inkább felfedezik maguknak őket, és ebben vitathatatlan érdeme van Boldizsár Ildikó meseírói, -kutatói és -terápiás munkásságának. Legutóbbi könyve tulajdonképpen az Amália útjairól szóló trilógia harmadik része. Amália egy boszorkány, és ez egyrészt jó, mert a boszorkányok nem híznak és nem öregszenek, másrészt annyira mégsem jó, mert ő a világ legszomorúbb boszorkánya. Azért kerekedik fel, hogy elvesztett párja, Fekete Világkerülő Ember nyomába eredjen, és azért is, hogy újra elindítsa a száz éve megállt időt.

Boldizsár Ildikó csodálatos szimbolikával, csodálatos mondatokkal, Szegedi Katalin léleksimogató rajzaival kiegészítve mesél a Rétipipitér utcáról, ahol örökké havazik, a lakóiról, akiket ez a folytonos havazás előbb teljesen elszigetel egymástól, majd a közös cél összehoz, próbatételekről, megoldáskeresésről és önmagunk kereséséről, na, meg arról, hogy megszeretni nagyon könnyű valakit, de száz évig együtt maradni már nem annyira. Ebbe a szövegbe, ha úgy akarjuk, belefészkelődhetünk, hiszen olyan puha, hogy még a veszteségélmények sem fájnak igazán, főleg azért nem, mert gyógyulás követi őket. Ha pedig úgy akarjuk, gondolhatunk közben saját magunkra, a saját életünk vándorútjaira. Így is érdemes olvasni. (N. N.)

Magvető, 182 oldal, 6999 forint

Egésznapos főzésmaraton volt kipróbálni Julia Child szakácskönyvét

A ráfröccsenő vörösbor próbáját ugyan nem állja, de az időét igen: az első tévés sztárszakács monumentális művében nemcsak recepteket, hanem részletes magyarázatokat is találunk, mindent a kezünkbe ad ahhoz, hogy kezdőként is megértsük a francia gasztronómia alapjait. Megfőztük a legendás burgundi marharagut, az aranyló hagymalevest, és még flambíroztunk is.

Jón Kalman Stefánsson: Hiányod maga a sötétség

„Én emberekről akarok írni, megbánásról, szomorúságról, a halál ellen folytatott küzdelemről, arról, hogy emberek az élet értelmén vagy Isten létezésén gondolkodnak, és hogy hogyan tudnák visszacsinálni mindazt, amit megtettek” – foglalta össze nemrég Budapesten (ahol kígyózó sorok várták a dedikálását) hvg.hu-nak adott interjúban az író az ars poeticáját, és egyben legújabb kötetének tartalmát. A kötet címe egy sírfelirat, amit az amnéziában szenvedő főhős pillant meg, és amin a halott nevét nem lehet rendesen kibetűzni, mert azt sirályürülék takarja. A teljes idézet „Emléked fény, hiányod maga a sötétség” – mindenesetre arra utal szerinte, hogy valaki szerette azt, aki ott nyugszik. Az elbeszélő, aki azt sem tudja, ő maga kicsoda, előtte egy kis templomban találkozik valakivel, aki talán egy pap, egy orvos, egy buszsofőr, vagy esteleg az ördög, és vele beszélgetve próbálja meg kitalálni, hogy ki ő és honnan jött.

Ennek ellenére róla szól legkevésbé a kötet, amit leginkább egy vaskos, furcsa családtörténetnek lehetne nevezni. Évszázadokon keresztül vezeti az olvasót, számos történetet ír le, de mindig vissza-visszatér az élet-halál-feledés kérdéseire, és főképpen az elsöprő, mindent megváltoztató, a világot mozgató szerelemre.

Mindezt megszoktuk az izlandi írótól, mint ahogy azt az egészen különleges, költői prózát is, ami miatt valóságos írói popsztárnak számít Magyarországon. Ezt a kötetét sem lehet letenni. Ráadásul nagyon sok szó esik a „halálról szóló” zenékről, amit fel is sorol a kötet végén, a Spotify-on pedig természetesen mindez végig is hallgatható. (B. I.)

Fordította: Egyed Veronika, Jelenkor Kiadó, 512 oldal, 5299 forint

J. M. Coetzee: A lengyel

Miből lesz a szerelem? Választ nem fogunk kapni a Nobel-díjas író legújabb könyvéből, de talán egy kicsit belelátunk a rejtélybe, ahová belső monológokon és vívódásokon, és külső gesztusokon át, szinte meztelenre csupaszított mondatokon keresztül viszi az olvasóját. A regény két főhősének – Beatriznak és Witold Walczykiewicznek, akinek annyi w és z van a nevében, hogy meg sem próbálják kiejteni, így lesz belőle „a lengyel” – a tapogatózását nem könnyíti meg, hogy az egyiküknek spanyol, a másikuknak lengyel az anyanyelve, így angolul próbálnak közelebb jutni egymáshoz. És akkor még nem is beszéltünk a több mint 20 éves korkülönbségről, a földrajzi távolságról vagy arról az apróságról, hogy Beatriz férjnél van, igaz, a házasságuk már-már nyitott a maga megállapodottságában.

Coetzee összepréselt mondataiban zavarba ejtő érzések keresik az útjukat a megértés felé: a hetvenes Witold egyértelműen szerelmes lesz, vagy ahogy ő fogalmaz, Beatriz békét hoz neki, a társasági életben kiteljesedő, ötvenes nő azonban az idős férfi ostroma miatt kénytelen egy sokkal kevésbé egyértelmű önismereti útra lépni. A nyelvi összegabalyodásban a saját érzéseinek a tolmácsa kell, hogy legyen, csakhogy a nyelv bizonytalan csatornának tűnik, ha szenvedélyről, érzésekről van szó. A lengyellel viszont Coetzee ismét bizonyítja, hogy a szikár szavakban megbújó szépség mestere. (V. É.)

Fordította: Borbély Judit Bernadett, 21. Század Kiadó, 126 oldal, 4490 forint

Higgy Istenben és maszturbálj! - Madonna és az egyház mindig is elválaszthatatlan volt

II. János Pál pápa a világ egyik legsátánibb show-jának nevezte Madonna korabeli turnéját, a nagy felháborodás pedig egyszerre mozgatta meg a szupersztár rajongóit és a vallásos híveket is, akik a hitbuzgóságuk kiteljesedésének a lehetőségét látták meg abban, hogy nyilvánosan demonstrálhatják a szembeszegülésüket Madonnával.

Bolla Zoltán: Balatoni modernizmus és art deco

Bolla Zoltán neve a hazai modernista építészet rajongóinak valószínűleg már ismerősen cseng. A szerzőnek, aki nemcsak írja a könyveit, de az illusztráló fotókat is ő készíti hozzájuk, már jelent meg albuma a budapesti art decóról, készített zsebkönyvet városnéző sétákhoz, és átfogó művet írt Újlipótváros kialakulásának történetéről is. Új könyvében Bolla „elhagyja” a fővárost, de egy építészetileg legalább ugyanannyira izgalmas környékre, a Balaton partjára invitál bennünket. 32 balatoni településen kutatta fel a modernista és art deco épületeket, és az ő könyve az első, amely a két világháború közötti balatoni építészetet mutatja be több mint 700 színes és fekete-fehér, korabeli fotón keresztül. Bauhaus-villákat, luxushajók által inspirált házakat, a játékos hullámokra emlékeztető kovácsoltvas-kerítéseket, teraszokat, íves ablakokat, miniszterek és középosztálybeli értelmiségiek nyaralóinak hosszú sorát vonultatja fel, miközben egy Rousseau-tól induló nyaralástörténeti csemegét is ad az olvasó kezébe.

Kik és miért építettek először üdülési céllal épületeket Európa vidékein? Mióta divat kijárni a természetbe feltöltődni? Hogyan lett Magyarországon is népszerű a svájci „fastílus”? Hogyan vette át a Balaton Abbázia, a Mátra pedig a Tátra szerepét Trianon után? Bolla könyve mindenkit érdekelhet, aki érteni szeretné, hogyan lett a „lapos tóból” – ahogy a régiek nevezték – magyar tenger, és talán sokan fogják meglepődve olvasni, hogy megalomán épületeket álmodni a víz partjára nem éppen újkeletű, nem egy NER-specifikus dolog. Már a 20-as években magyar Monte Carlót, luxusszállodát, stadiont és sportvárost álmodtak a Balatonhoz. Akkor még, szerencsére, az álmokból nem lett valóság. (Cs. H.)

Ariton Kft., 384 oldal, 11990 forint

John Waters: Okostojás, avagy egy mocskos vénember bölcsességei

Itt van ez a 77 éves fickó, aki korábban magát „a rosszízlés pápájának”, a „nép perverzének”, „a világ legmocskosabb emberének” nevezte, de mára az amerikai filmes underground isteneként aposztrofálják, és a korábban ízléstelennek, botrányosnak tekintett filmjei (például Rózsaszín flamingók, Csajos bajok, Poliészter) is bekerültek a popkulturális kánonba, most meg könyveket ír, egyetemekre hívják előadni, „valahogy tiszteletreméltó lett”.

Új kötetében épp erről elmélkedik nagyon szórakoztatóan, önironikusan és okosan. Rögtön azzal kezdi, hogy ez a fura státuszváltás annak ellenére történt, hogy a legutóbbi filmje is borzalmas kritikákat kapott, ráadásul a legdurvább kategóriába sorolták, továbbá van hat olyan közeli ismerőse, aki épp életfogytiglani börtönbüntetését tölti, ezen kívül összerakott egy kompozíciót pornófilmek képeiből „Tizenkét segglyuk és egy koszos talp” címmel, ami ma egy múzeum állandó gyűjteményét gazdagítja. „És senki nem kezdett el őrjöngeni. Hát mi a franc történt?” Meg is állapítja, hogy így már nem fogja tudni eljátszani többé a szenvedő művészt. Ehelyett inkább írt egy életrajzi elemekkel teletűzdelt útmutatót a meg nem értett művészeknek. Vagy inkább egy erre a témára felfűzött szatírát, amiben időnként azt sem tudni, mi az, ami komoly, és mi az, ami vicc.

John Waters már egy ideje „lebukott”: nem perverz pápa, hanem valójában elképesztően vicces, jóindulatú és sokoldalú egyéniség, aki nem csak filmrendezőként, hanem regényíróként és stand-up komikusként is bizonyított. Nem bánjuk meg, ha az életvezetési tanácsait olvasgatjuk. És mindenképp hangosan foguk röhögni. (B. I.)

Fordította: Simon Márton, Pesti Kaligramm Kft., 328 oldal, 4990 forint

Bödőcs Tibor Orbán-paródia helyett ezúttal megmutatja, hogy Buddha szava is csak annyit ér, mint ahányan hallják

Amit elbír a stand-up műfaja nem biztos, hogy működik könyv formátumban is. Bödőcs Tibor ennek az ellenkezőjét próbálta bebizonyítani új könyvében.

Mautner Zsófi: A falusi konyhám

Ez a könyv legalább annyira melengeti a lelket, mint ahogy megkorgatja a gyomrot és lenyűgözi a szemet. Persze tudjuk, hogy az étel mennyire személyes, és valahol mindig túlmutat önmagán, sokkal több információt hordoz, mint azt, hogy, fehérje-szénhidrát-zsír egy tányéron. De Mautner Zsófi a legújabb könyvében olyan bensőségességgel ajándékozza meg az olvasót, ami lelassulásra, nosztalgiázásra és hálára késztet.

Mindehhez a kiindulópontot a kunmadarasi nagyszülői ház adja, amely egyszerre működik egyfajta időkapszulaként, letűnt korok és sorsok emlékét őrizve, és egyszerre lüktet együtt a természettel, annak örök körforgásával. Ahogy a szerző az előszóban fogalmaz: amikor érik a meggy, befőzzük, amikor eljönnek a fagyok, eljön a disznótoros ideje. Olyan felismerés ez, amit a szupermarketek villózó fényében hajlamosak vagyunk elfelejteni. A természet ciklikusságát tiszteletben tartva a könyv is végig követi az évszakokat, miközben olyan, emlékekkel telített recepteket is kapunk, mint amilyen az „örök csirkepörkölt” vagy a Ferdinánd. Nemcsak az ételeken, hanem az edényeken, terítőkön, az étkezéshez használt tárgyakon keresztül is kötődhetünk valami időtlenhez: a receptekhez készült képek is a nagyszülői örökség előtt tisztelegnek. Mautner Zsófi ezúttal egy egész könyvnyi nyomós érvet kínál arra, hogy a konyhánk igenis lehet egy etikusabb és elégedettebb élet helyszíne. (V. É.)

21. Század Kiadó, 253 oldal, 8990 forint

Danielle North: Sétálómeditációk / Napzáró meditációk

A meditációs szakember Danielle North könyvei azoknak lesznek tökéletes ajándékok, akiket igazán szeretünk. A sétáló- és napzáró meditációkat bemutató és elmagyarázó, gyönyörű illusztrációkkal ellátott könyvekkel ugyanis békét és megnyugvást is ajándékozunk. A szerző pont azokat az élethelyzeteket szolgálja ki, amelyekkel a mindennapos rohanásban nem tudunk mit kezdeni, és amelyek nagyon gyorsan túlnőhetnek rajtunk. Eszközöket ad a kezünkbe arra, hogy a fejünkben cikázó gondolatokat lelassítsuk, hogy visszatérjünk a testünkbe, hogy lehorgonyozzunk a viharos tengerről menekülve, amit a kaotikus és stresszes mindennapok jelentenek.

Mind a két könyv gyakorlati leírást ad ahhoz, hogy eredményesen eljussunk egy meditációs állapotba. A Sétálómeditációk a mozgást tölti meg stresszoldással és megnyitja az érzékeket, és persze piedesztálra helyezi a gyaloglást, azt a mozgásformát, amelyet a legkönnyebben kivitelezhetnénk, de amelyet az autózás és a rohanás oltárán mégis inkább feláldozunk. A Napzáró meditációk ismét csak egy olyan kincshez adnak hozzáférést, amely sokaknak elérhetetlennek tűnik: a nyugodt, pihentető alváshoz. A meditációk mellett a könyv különböző rituálékhoz is utat mutat, amelyek szinte biztosan gazdagítani fogják a könyvek olvasóinak a mindennapjait, hiszen nemcsak kiszakadást jelentenek a fejvesztett rohanásból, hanem kapcsolódást is önmagunkhoz. Néha nem is kell ennél nagyobb ajándék. (V. É.)

Fordította: Uzsoki Eszter, HVG Könyvek, 160 oldal 5290 forint

Ezekben a mesékben mindenki meghal, és az is bűnhődik, akinek jutalom járna, valamiért mégis jó olvasni őket

Mészöly Ágnes felnőtteknek szóló, tizenhárom „gonosz" meséje nem tanulságos, megoldásokat kínáló történet. Vannak bennük királylányok, sellők, ifjú trónörökösök, tündérek és varázslók, de nincs megnyugtató végkifejlet, a dolgok nem kerülnek a helyükre, és pont az játszódik le bennük, mint a valóságban: a szereplők a világ esetlegessége miatt értelmetlenül szenvednek.

Laura Barnett: Ajándékok

A tökéletes karácsonyi olvasmány – és nem csak azért, mert egy ízig-vérig karácsonyi történet, pontosabban történetek karácsonyi füzére. Hanem mert az emberi kapcsolódásnak ezernyi formáját mutatja meg, és kapcsolatok sokféleségét tárja fel az egyik legárulkodóbb közegén, az ajándékokon keresztül. A fejezetek ugyanúgy egymásba fonódnak, mint a kapcsolatok, és a végén a történet körbe is ér. Az első fejezetben megismerjük a könyvesboltban dolgozó Maddyt, aki a gyerekkori barátjának, a Londonból visszatérő Peternek szeretne ajándékot venni, aki viszont a lányának, Chloénak keres ajándékot, aki pedig a nagymamájának, Irene-nak szeretne meglepetést. És így tovább, és így tovább, 12 emberen, 12 ajándékon, 12 történeten keresztül. Minden mindennel összefügg, és mindenkinek köze van mindenkihez.

Közben keserédes sorsokat ismerünk meg, de a szerző végig megvédi a szentimentalitást a giccstől, a szöveg pont annyira szívet melengető, mint amennyit a karácsonynak el kell viselnie. Az Ajándékok már csak azért könnyen megnyeri magának az olvasót, mert szinte a jelenbe van ágyazva, adott ponton még a járványhelyzet is felsejlik, de az emberek és a történetek eleve olyanok, mintha az itt és mostban bukkannának fel. A karácsony pedig csak hozzátesz ezeknek a történeteknek a lüktetéséhez, elvégre egy olyan időszakban bontja ki őket a szerző, amikor mindenki kicsit sebezhetőbb és érzékenyebb. Laura Barnett mindezt finoman és rengeteg empátiával teszi, a könyv végére pedig azt vesszük észre, hogy valami melegség tölti be a szívünket. Talán pont erről szól a karácsony. Az ajándék csak ürügy. (V. É.)

Fordította: Morcsányi Júlia, Park Könyvkiadó, 232 oldal, 4999 forint

Annie Ernaux: Az esemény

A tavaly irodalmi Nobel-díjat elnyerő Annie Ernaux leginkább a saját életéből dolgozik a könyveiben, így tette ezt például a főművének tartott Években, a Lánytörténetben vagy az A hely és az Egy asszony című két kisregényében. Akárcsak Az eseményben, amelyet tulajdonképpen ki sem kell nyitnunk ahhoz, hogy megsejtsük, miről szól, a borító a maga puritánságával többet mond ezer szóvirágnál – pont, mint a szerző szikár, letisztult, plasztikus szövegei. Ernaux saját, huszonéves egyetemistaként átélt abortuszélményéről ír, ami a ’60-as évek Franciaországában történt meg illegálisan. Pontosabban messze nemcsak magáról az abortuszról, hanem az odáig vivő kínkeserves útról, amit az illegalitás kövezett ki titkolózással, maró bizonytalansággal, félelemmel, egyedül hagyottsággal és sokszor életveszélyes kényszermegoldásokkal, tetézve a helyzettel egyébként is járó testi-lelki traumákat.

„A törvény mindenütt jelen volt. (…) Abban, hogy senki nem tudta még csak elképzelni sem, hogy a nők egy nap szabadon dönthetnek majd az abortuszról. És szokás szerint nem lehetett eldönteni, hogy az abortusz azért tilos, mert bűn, vagy azért bűn, mert tilos. Az emberek nem a törvényről, hanem a törvény alapján alkottak ítéletet”, írja egy helyen a szerző, aki korabeli naplóit hívja segítségül a minél pontosabb visszaemlékezéshez. Ernaux kisregénye egyszerre bátor szembenézés, korrajz, mementó és ordító felkiáltójel a ma emberének is – a belőle készült filmet éppen akkoriban mutatták be itthon, amikor a kormány szigorított az abortusz szabályain. (N. N.)

Fordította: Lőrinszky Ildikó, Magvető, 76 oldal, 3699 forint

A most megjelent nagyívű Soros-kötetből még Orbán Viktor is gyűjthet magának érveket

Hatalmas ív az, amely a 93 éves Soros György életét átfogja: a HVG Könyvek gondozásában megjelent Soros György - Egy teljes élet című kötet annak szinte minden árnyalatát, összetevőjét, megközelítését felmutatja neves szerzők segítségével.

Csáki Judit: Alföldi – Rajtam nem múlt

Lehet szeretni és nem szeretni (mivel egy idő óta a politikai térbe került sokaknak le is kottázzák, hogy ne szeressék), de elvitathatatlan tény, hogy Alföldi Róbert évtizedek óta a magyar színházi élet, de szélesebb értelemeben a magyar kulturális élet megkerülhetetlen alakja. Csáki Judit pedig nemcsak színházkritikus, hanem könyve alanyának barátja, a Nemzeti Színház Alföldi-korszakának krónikása. Ők ketten ültek le valószínűleg sokszor sok ideig beszélgetni ehhez a kötethez. Biztosak lehetünk benne, hogy egyébként is ezt csinálják állandóan, most talán annyiban mások ezek, hogy valamennyire mindig megpróbálja Csáki a témákat a „színház és az élet” mederbe terelni. Szerencsére nem mindig sikerül, azok a legjobb részek, amikor valamiről még eszébe jut valami a beszélgetőtársnak, és arról még valami.

Van, hogy Alföldi a családjáról oszt meg titkokat, van, hogy a közéletről mond véleményt, de leginkább mégis egy izgalmas színházi kötetről van szó, kulisszatitkokkal a rendezői és színészi fortélyokról, és arról, hogy a színház mennyire telepszik rá az abban elhivatott emberek életére, azt meg is keserítve és magasba is emelve. A kötetben kritikusok és színházművészek is felidézik és értékelik Alföldi eddigi pályáját, árnyalva a képet, de alapvetően a címszereplő tárulkozik ki elénk, időnként kissé zavarba is vagyunk attól, mennyire.

„Bassza meg, csak elragadtattam magamat. De hát az életemről van szó. Úgy egyben, mindenestül, mindent beleértve és belepakolva” – fakad ki a beszélgetés végén egy témáról szólva a színész-rendező. Csáki e ponton úgy dönt, nem fejezi be a kötetet, csak abbahagyja (több mint 400 oldal után). Végszónak mindenesetre tökéletes ez a kifakadás, mert a kötetben valóban Alföldi életéről van szó. Mindenestül. (B. I.)

Open Books, 432 oldal, 5999 forint

Nico de Haan – Elwin van der Kolk: Rendhagyó madárhatározó – Szín, viselkedés, külalak és élőhely alapján

Nagyszerű ötlet vezette Nico de Haant, a Holland Madárvédő Társaság nagykövetét ennek a könyvnek a megalkotásában: az, hogy egy dolog a tudomány, egy másik meg a hétköznapi élet. Azaz ha a kezdő madármegfigyelő egyszerűen csak arra kíváncsi, mi is volt az a kék-sárga madár, ami az etetőjére szállt a kertben, megőszül, mire a tisztességes biológiai rendszerezés alapján csoportosított, „hivatalos” határozókönyvekben megtalálja a választ. De Haan ezért végigvette, mik azok a szituációk, amelyekben valaki madárhatározóért nyúlhat, és igyekezett úgy csoportosítani a madarakat, hogy egy-két percen belül – még mielőtt elhalványul az emlék – meg is találja a választ az egyszeri madármegfigyelő. Így túl azon, hogy színek alapján lehet keresgélni, lehet keresni az alapján, hogy hol láttam épp a madarat, mire hasonlított (galambra? lúdra?) vagy hogy mit csinált (álldogált? a vízbe csapódott?).

Kiváló és ténylegesen felhasználóbarát gondolatok ezek, Elwin van der Kolk tökéletesen felismerhető illusztrációival, megspékelve némi ismeretterjesztéssel. De Haan olyannyira nem eltartott kisujjal alkotta meg a könyvét, hogy az se zavarja, szinte minden madár többször is szerepel a könyvben, hiszen akkor is fontos, hogy megtaláljam, ha a viselkedése volt feltűnő, és akkor is, ha épp a színe. Az ugyanakkor furcsa, hogy a szerző nem fektet hangsúlyt a nagyon hasonlító madarak megkülönböztetésére egymástól, pedig a kezdő madarászoknak az is állandó gondja, hogy akkor mi különbözteti meg a léprigót az énekes rigótól, a hegyi billegetőt a sárga billegetőtől. És bár a könyv Hollandiáról szól, Csörgő Tibor ornitológus minden szócikket kiegészített a Magyarország-specifikus információkkal is. A Hollandiával szemben nálunk megfigyelhető madarak ugyanakkor kimaradtak, míg a nálunk nem láthatóak szerepelnek a kötetben – reméljük, egyszer elkészül majd a tökéletesen „magyarosított” kiadás is. (K. B.)

Fordította: Wekerle Szabolcs, Scolar Kiadó, 456 oldal, 13 995 forint