A színművész először azt hitte, csak egy összevágott videóról van szó.
Mint beszámoltunk róla, Woody Allen nemrégiben a saját nappalijából jelentkezett be, hogy köszöntse a magyar szinkronhangját, Kern Andrást. A rendező abból az alkalomból mondott köszönetet, hogy 40 évvel ezelőtt, 1983 novemberében mutatták be a Vígszínházban a Játszd újra, Sam! című darabot, amelyben Kern játssza a karakterét.
Woody Allen a videóban azt kívánta, hogy Kern még 20, 30 vagy akár 60 éven át folytassa ezt a munkát. A jókívánságok pedig célba is értek, erről maga Kern András nyilatkozott a Tények Plusznak.
„Nagyon megható volt, szép és felemelő. Nagy dolognak tartom, hogy egy Oscar-díjas rendező, színész és író üzent nekem és köszönt. Ez nagy dolog" – mondta Kern, elárulva, először azt hitte, csak egy összevágott videóról van szó.
„Mindenesetre egy nagyon kedves dolog volt tőle, mert ő nem egy ilyen haverkodós, azt hiszem” – tette hozzá.
A színművész egyúttal üzent is Woody Allennek: „Meg voltam hatódva és még sokan. Ez egy kicsi ország, most mindenki napokig erről beszél majd, mert nagyon sokan imádnak ám téged itt. Úgyhogy nagyon köszönöm ismét. Mit kívánhatnék? A mi korunkban persze, egészséget, így egy kicsit visszaismétlem, amit te mondtál: folytasd még 20, 40, 60 évig, és csináld a zseniális dolgaidat a színjátszásban, színdarabírásban, filmrendezésben és akkor nekem is lesz dolgom veled. Itt, Magyarországon" – fogalmazott.