A filmrendező, operatőr, vágó, színész és zenész Szirtes András halálhírét Fodor Tamás színész osztotta meg a Facebook-oldalán, de az információt a 24.hu-nak több forrás is megerősítette.

Szirtes András 1951-ben született Budapesten, egy elektroműszerész szakközépiskolában végzett, és villanyszerelőnek tanult. 18 évesen a Mafilm munkatársa lett, ahol 1969–1994 között villanyszerelőként, műszerészként, kábelesként, segédmikrofonosként, szalagjátszósként, majd vágóasszisztensként, vágóként, segédoperatőrként, operatőrként, végül rendezőasszisztensként és rendezőként dolgozott.

1974-1977 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmvágó szakán tanult tovább, de közben elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem filozófia-esztétika szakát is. Közvetlenül a rendszerváltás előtti években az Egyesült Államokban tartott egyetemi előadásokat, 1990-től saját vállalkozása, a Szirtes-Film Kft. vezetője volt.

Nagyon személyes, intim hangulatú kisfilmjeit, játékfilmjeit, portréit, oktatófilmjeit és filmnaplóit mind ingyenesen elérhetővé tette a Youtube-on. Egyik kiemelkedő kísérleti filmje az 1980-ban rendezett Hajnal, amelyben Szirtes a munkások életkörülményeit és az ellenállás lehetőségeit kutatta. Hatalmas vállalkozása volt, hogy 25 éven keresztül forgatta a Filmnapló című moziját.

Hivatásáról egyszer a hvg.hu-nak úgy nyilatkozott:" filmes vagyok, ez a szakmám, úgy használom a kamerát, mint író ember a töltőtollat".

"Soha nem vettem fel azt, ahogyan szeretkezem"

Szirtes Andrást ma már nem érdeklik a díjak, sem az, hogy ki mit gondol róla és a művészetéről. A nemzetközi hírű kísérleti filmes szerint a morális határok feszegetése megéri, hogy a nézők viszolyogva nézzenek az alkotóra. És meggyőződése, hogy a jövőt a társadalmi beidegződéseket elutasító húszévesek jelentik.

Sokat dolgozott sikeresen külföldön. Élhetett volna hosszan Amerikában, akár Franciaországban vagy Belgiumban is, mindenhol szépívű kísérleti filmes karriert futhatott volna be, mégis hazaköltözött. Azt mondta: a honvágya hozta vissza, amelyről úgy tartotta, hogy a "legkínzóbb betegség, és egyben gyógyíthatatlan" is.

Szirtes András munkásságát háromszor a filmszemle különdíjával (1987, 1995, 1996), 1996-ban A filmkritikusok díjával, 1998-ban Balázs Béla-, 2011-ben pedig Herczeg Klára-díjjal ismerték el.