Kult MTI 2023. június. 09. 10:02

Karácsony: Önjelölt politikai cenzorok is ólálkodnak a könyvtárak, könyvesboltok körül

Karácsony Gergely nyitotta meg a 94. Ünnepi Könyvhetet, mint mondta, olyan korban élünk, amikor megint meg kell küzdeni a könyvekért.

A magyar könyvszakmát ma számos nehézség sújtja: nem elég a költségek növekedése, a papírár, az infláció, a digitalizáció kihívásai, a csökkenő olvasási kedv és a növekvő funkcionális analfabetizmus, még „önjelölt politikai cenzorok is ólálkodnak" a könyvtárak, könyvesboltok körül – fogalmazott a főpolgármester beszédében.

Figyelmeztetett arra, hogy aki kicsavarja a könyvet a fiatal olvasó kezéből, aki könyvet ledarál, az bármely ideológia nevében, akár „aranymerciből" teszi is, a kultúra ellen cselekszik, ezzel pedig az ország ellen vét.

„Valamiféle terápia kellene kikecmeregni ebből az 550 éves átokból, terápiából pedig a legjobb az olvasás" – mondta, és emlékeztetett arra, hogy Budapest életében mindig azok voltak a legsikeresebb periódusok, amikor az itt élők képesek voltak együttműködni egymással.

Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke felidézte, 2019-ben a Vörösmarty teret éppen átépítették, ezért a rendezvény a Duna-korzóra költözött, 2020-ban a járvány miatt megszervezték az első online könyvhetet, 2021-ben pedig egy újabb járványhullám miatt ősszel tartották meg az eseménysorozatot. Tavaly háború tört ki a Magyarország szomszédságában, míg most a gazdasági nehézségek tovább fokozódnak és a háború továbbra is dúl, sok áldozattal, köztük sok gyerekkel – mutatott rá az MKKE elnöke.

Margócsy István irodalomtörténész, kritikus, Petőfi Sándor életművének szakértője arról szólt, hogy az idei könyvhét összemosódik az időben és térben is kiemelt bicentenáriumi Petőfi-ünnepségsorozattal.

A 94. Ünnepi Könyvhéten csütörtöktől vasárnapig 170 kiállító (többek között a HVG Kiadó) kötetei mellett számtalan könyvbemutató, dedikálás, beszélgetés, koncert és egyéb program várja a közönséget a Vörösmarty téren, a Vigadó téren és a Duna-korzón.

Itt keresse a HVG Könyvek standját az Ünnepi Könyvhéten

Csütörtökön kezdődik az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata. Idén 94. alkalommal rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet, és 22. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. Június 8-11. között a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén kerül sor a rendezvénysorozatra.

 

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.