Kult hvg.hu 2023. május. 26. 12:52

„Ugyanazt éltük át" – Benedek Miklóst felkavarta Gálvölgyi János betegsége, neki is problémája volt a mentő kiérkezésével

A színész, aki a közelmúltban szintén kórházba került, ugyanazzal a betegséggel küzd, és még a mentő kiérkezésével is hasonló problémái voltak, mint Gálvölgyi Jánosnak.

Benedek Miklóst felkavarta és megérintette Gálvölgyi János kórházba kerülése és betegsége, idézi a színészt a Blikk. Benedek a közelmúltban szintén váratlanul került be ugyanabba kórházba, mint kollégája, és mint kiderült, az egészségügyi problémájuk is ugyanaz.

„Egyforma a betegségünk, mindketten szív- és érrendszeri gondokkal küzdünk, s ez bármikor leterítheti az embert. Tudom, mit élt át", mondta. Szóba hozta legutóbbi közös munkájukat is, a Hárman a padon című előadást, amit Egri Mártával közösen játszanak: „Ahhoz kell János, és kellek én is. Az nem lehet, hogy így érjen véget a pályafutásunk, befejezetlenül."

A színész az utóbbi időben többször is beszélt Gálvölgyivel; mint mondta, érzi a hangján az élni akarást, és azt is, hogy napról napra erősebb. „Pihennie kell, erőt gyűjteni, hogy ősszel újra együtt állhassunk a színpadon. Ami külön felkavart az ő drámájában, az a mentő kiérkezése. A feleségemmel korábban ugyanezt átéltük, mi is több mint 40 percet vártunk a segítségre", idézte fel.

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:


hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.