Kult hvg.hu 2023. május. 23. 14:46

Gálffi László egyéves alkotói szabadságra megy az Örkény Színházból

Szerepeit mások veszik át, de továbbra is a társulat tagja marad. Új tagként csatlakozik Terhes Sándor és Hajduk Károly.

Évadot hirdetett a fővárosi Örkény István Színház, amely jövő szeptemberben ünnepli húszéves fennállását.

A Színház Online beszámolója szerint több személyi változás is történik a társulatban. Gálffi László egy évre alkotói szabadságra megy, erre az időre szerepeit mások veszik át, de továbbra is a társulat tagja marad. Újonnan szerződik Terhes Sándor, aki vendégművészként már többször szerepelt a színház korábbi előadásaiban, mint a Zűrzavar 2045, a Merlin, avagy Isten, Haza, Család és a Bohémélet. Jelenleg A Várományos-ban Mariani képviselőt alakítja. Szintén új tagként csatlakozik Hajduk Károly, aki pályafutása során megfordult több kőszínházban és független alkotóműhelyben egyaránt.

A lap idézi Mácsai Pál igazgatót, aki a következő évad kihívásairól azt mondta: "Számunkra elsődleges a szakmai és világnézeti szuverenitás. Csak így teljesíthetjük a színház feladatait és a közönség tisztességes szolgálatát." Arról is beszélt, hogy megnőtt a színházjáró kedv Budapesten, ami egyrészt jó, ám "az okok azonban megmutatják jelenünk ellentmondásos állapotát. Nyomott kedélyű korszakokban mindig élénk a színház iránti érdeklődés, és érdekes módon az infláció is inkább a pénzek gyors elköltését segíti. Nehéz adottság, hogy a színház jelenlegi gazdasági helyzete kevesebb bemutatót tesz lehetővé, és elkerülhetetlen a jelentősebb jegyáremelés is a fővárosi színházakban."

Az Örkény négy premierrel: két nagyszínpadi és két stúdióelőadással készül, jövő nyáron pedig a Városmajori Szabadtéri Színpadon mutatnak be előadást, amely később bekerül a színház repertoárjába is.

A 2023/2024-es évad első bemutatóját Bodó Viktor állítja színpadra Lidércek, Shakespeare, Delírium címmel, Shakespeare Szentivánéji álom című klasszikusát Závada Péterrel gondolták újra. A második nagyszínpadi bemutatóra márciusban kerül sor, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényét Gáspár Ildikó rendezi Polgár Csaba főszereplésével. Az előző évadban meghirdetett Emma című produkció a tavaszi zártkörű premier után ősszel lesz látható, a következő stúdióelőadás pedig koprodukcióban készül a Dollár Papa Gyermekei független alkotócsoporttal, Ördög Tamás rendezésében, októberre tervezett bemutatóval. Erről egyelőre annyit lehet tudni, hogy egy ismert regény színpadi adaptációja, amelynek jogkérése még folyamatban van, és hogy a mű filmváltozata világsiker lett. Márciusban Kincses Réka rendezi a Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza című darabot, amelyet saját maga jegyez.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.