Kult hvg.hu 2022. április. 06. 13:27

Az Oscar-díjas rendezőnek plágium miatt kell bíróság elé állnia

Asghar Farhadit egy volt diákja vádolta meg azzal, hogy engedély nélkül használta fel a dokumentumfilmjének cselekményét.

A hős című filmjéért Asghar Farhadi tavaly megnyerte a zsűri nagydíját a cannes-i filmfesztiválon, egykori diákja azonban azt állítja, hogy az alapötlet az ő egyik filmkurzusra készített dokumentumfilmjén alapszik – írja a Hollywood Reporter.

A diák, Azadeh Masihzadeh azután határozta el, hogy bíróság elé viszi az ügyet, hogy Farhadi beperelte őt rágalmazásért; a bíróság mindkét esetben Masihzadeh javára döntött. Az első esetben a rendező keresetét elutasították, mivel nem találtak rá elégséges bizonyítékot, hogy a nő szándékosan akarta tönkretenni Farhadi jóhírét, de másodjára sem neki adtak igazat, mikor azt állította, hogy önállóan kutatott utána az eredeti történetnek, és ezért nem tüntette fel Masihzadeh nevét.

Az ügy most átkerül egy második bíróhoz, akinek a döntésén múlik majd, hogy Farhadit elítélik-e. Ezután a Nader és Simin és Az ügyfél Oscar-díjas rendezőjének még lehetősége lesz fellebezni.

Masihzadeh még 2014-ben készítette el egy Farhadi által vezetett workshopra All Winners, All Losers című dokumentum rövidfilmjét, amely egy rabról szól az adósok börtönében, aki egy eltáv alkalmával talál egy zacskó aranyat, amelyet aztán visszajuttat a tulajdonosának. Az egykori diák filmjét később egy filmfesztiválon is bemutatták 2018-ban Shirazban.

A hős forgatókönyvén azonban egyedül Farhadi van íróként feltüntetve. Masihzadeh a Hollywood Reporternek azt nyilatkozta, hogy Farhadi nyomást gyakorolt rá, hogy aláírjon egy dokumentumot, amely szerint fizetség nélkül átruházza rá a történet jogait.

Farhadi azonban az ügyvédjén keresztül azt üzente, hogy a film ötlete már jóval hamarabb megszületett benne, az ihletet pedig a Galilei élete című Brecht darabból merítette. A rendező mellett szólhat az is, hogy a rab története már korábban bejárta a világot.

„Őszintén hisszük, hogy a bíróság el fogja utasítani Ms. Masihzadeh keresetét, aki szabadon hozzáférhető tartalmak esetében nem élhet szerzői joggal, mivel a rab története már újságcikkekben és tévéműsorokban is szerepelt évekkel azelőtt, hogy Ms. Masihzadeh dokumentumfilmje megjelent – olvasható Farhadi francia producerének, Alexandre Mallet-Guy-nek a nyilatkozatában. – A volt rab története, aki aranyat talál az utcán, és visszaadja a tulajdonosának, csak a kiindulópontja A hős cselekményének. A fennmaradó rész tisztán Asghar agyszüleménye.”

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.