Kult hvg.hu 2022. március. 28. 10:06

Legelső vizsgája után apja temetésére ment Kálloy Molnár Péter

Már születésekor színésznek szánta édesapja a fiát, de nem érhette meg a sikereit.

Molnár István akkor halt meg, amikor fia elsőéves volt a színművészeti főiskolán. Kálloy Molnár Péter azóta hálát ad apjának pályafutása fontos sikereit aratva, a nehéz pillanatokban pedig erőt merít a hitéből, lelkesedéséből, amellyel buzdította művészi szárnypróbálgatásai idején – mondta el a színész az RTL Klubon hétfő este adásba kerülő Sorok között Lutter Imrével című műsor felvételén.

„A legelső vizsgám előtt halt meg. Úgy kellett levizsgáznom, hogy utána mentem a temetésére” – emlékezett a Blikk szerint Kálloy Molnár Péter.

Az egybeesés azért volt különösen szomorú, mert ez a vizsga volt a beteljesülése annak, amit az apa már egészen korán megjósolt.

„Állítólag a szülőszobában nekem volt a legmélyebb hangom, apám már akkor kitalálta, hogy színész leszek. Kicsit gátlástalan is voltam, ha apámnál el akartam érni valamit, akkor eljátszottam Eger vár balladáját… Szerette produkáltatni a fiait vendégségben, és engem aztán nyugodtan lehetett. Tulajdonképpen ő találta ki, hogy Péter színész lesz” – mesélte.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.