Kult HVG 2022. február. 23. 14:57

Kerülőutakon az Esterházy-kincsek nyomában

Egy kapuvári gazda disznóóljából került a Magyar Nemzeti Múzeumba 1948-ban számos nagy értékű műtárgy. Ezek tulajdonjoga is tisztázódhat a magyar állam és az Esterházy Magánalapítvány között folyó perben a Kúria minapi döntése nyomán.

A Kúria nemrég hatályon kívül helyezte az Esterházy-kincsek tulajdonjogáról másodfokon hozott jogerős ítéletet, így az ügyet a Fővárosi Ítélőtáblának újra kell tárgyalnia. Ottrubay István, az Esterházy Magánalapítvány vezetője a HVG-nek elmondta, ha visszakapnák, akkor sem akarják külföldre vinni vagy értékesíteni a tárgyakat. A család Budapesten létrehozna egy „reprezentatív, központi épületet”, az „Esterházy-fórumot”, ahol a család történetét, kortárs és történeti gyűjteményeit prezentálnák tematikus, időszaki kiállításokkal.

Ottrubay szerint ezt a kulturális intézetet a magyar állammal közösen kellene megalapítani. Az is felvetődött, hogy közérdekű vagyonkezelő alapítvány jöjjön létre, amelyben az Esterházy család és az állam képviselői is jelen lennének. A HVG úgy tudja, hogy a kormány is hasonlóban gondolkodik, csak éppen kihagyná az Esterházy Magánalapítványt.

De mit kerestek az Esterházy-kincsek egy disznóólban, és amikor végre előkerültek, miért nem igényelte vissza őket Esterházy Pál herceg? A HVG e heti számában, illetve a hvg360-on részletesen olvashat a kincsek kalandos sorsáról.

hvg360 Hann Endre, Nagy Réka 2024. december. 19. 09:40

A harmincas, negyvenes nők megnyerése az egyik nagy kihívás Magyar Péteréknek

Az év utolsó hónapjaiban is folytatódott a Tisza néppártosodása, már nemcsak a fiatalabbak, hanem a középkorúak is Magyar Péter pártját preferálják a Fidesszel szemben. A legidősebb és legalacsonyabb iskolázottságú csoportok viszont változatlanul masszív támogatói a kormánypártnak.