Jamie Spears tizenhárom év után már nem rendelkezik lánya életével és pénzével, de azért még utoljára markolna egy nagyot Britney vagyonából.
Újabb tárgyalást tartottak Britney Spears gondnokságának ügyében szerdán Los Angelesben, amelyen a bíró úgy döntött, hogy miután nemrég véget ért az apa, Jamie Spears gyámsága Britney fölött, a sztár innentől teljes egészében egymaga fog rendelkezni a saját vagyonával. Azt ugyanakkor még egy következő tárgyalás fogja eldönteni, fizetheti-e Jamie Spears a lényegében „ellene” zajló per költségeit a lánya pénzéből – írja a Hollywood Reporter. Azt mindenesetre már kimondta a bíró: erre az apa nem különíthet el már most, előre összegeket lánya pénzéből.
Jamie Spears gyámsága az után ért véget, hogy nemrég kiderült, a gyámságot 13 évvel korábban eleve furcsa körülmények között, Britney meghallgatása nélkül mondták ki, és még a pszichiátere is úgy gondolta, hogy ideiglenes dologról lenne szó. Ráadásul felmerült, hogy Jamie Spears összejátszott azzal az ügyvéddel, akinek elvileg Britney érdekeit kellett volna képviselnie.
Az ügy több százezres vagy akár millió dolláros költségeit pedig az apa a lánya 60 millió dolláros vagyonából kívánja fizetni, amellyel gyámként még rendelkezett, de már nem. Az ügyvédei szerint ennek épp az az oka, hogy Britney „felelőtlenül bánt a pénzzel”. Britney ügyvédje emlékeztetett rá: korábban épp ez volt a gyakorlat, és az énekesnő vagyonából fizették az énekesnő érdekeivel ellentétesen ügyködő ügyvédeket, noha szerinte nem jelenthető ki, hogy az apa számára „feltétlenül elengedhetetlen” lett volna újabb ügyvédeket felfogadni és pereket indítani.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: