Az eddigi művészeti vezetőt úgy menesztették, hogy neki nem is szóltak.
Hétfőn a közösségi oldalán is megjelentetett közleményében megújulásáról számolt be a Vidám Színpad, s a szövegben az is szerepelt, hogy a színház művészeti vezetője „Tasnádi Csaba Jászai Mari-díjas rendező, a VIDOR Fesztivál ötletgazdája és létrehozója”.
A bejelentés – vette észre a Blikk – Straub Dezsőt, a Vidám Színpad eddigi művészeti vezetőjét is váratlanul érte, legalábbis erről tanúskodik a színész, énekes, konferanszié szombati Facebook-bejegyzése, amely szerint őt a döntésről nem értesítették.
„Alulírott Straub Dezső 2014 óta viselem a Vidám Színpad művészeti vezetője címet. A Vidám Színpad 2021. november 1-jén kiadott facebook-tájékoztatójából ismertem meg a színház jelenlegi vezetőinek döntéseit, terveit, jövőképét, így magam is ezen a fórumon reagálok! Véleményem szerint ebből a tisztségből kettő egy színházban sok lenne! Tisztelettel kérem tehát a Vidám Színpad pillanatnyi vezetőit, hogy közönségünket tájékoztassák arról a tényről, hogy - idézet a közleményből - »Böröndi Tamás özvegye, Götz Anna - férje szellemi örökségét szem előtt tartva« - felmondás nélkül Straub Dezső helyett új művészeti vezetőt nevezett ki!” – írta.
Straub azt is várja, hogy kézbesítsék számára a hivatalos felmondását, „mert ez így, a facebookon, a sorok közé rejtve méltatlan a Vidám Színpad jelenlegi, egy drámai színésznő és egy színpadtechnikus alkotta vezetői párosához!”
Hozzátette az is: „Hasonlóképpen kérem a fent nevezett szakembereket, hogy tájékoztassák nézőinket arról is, hogy »Böröndi Tamás szellemi örökségét szem előtt tartva« a Böröndi Tamás által a Vidám Színpad Örökös Tagja címmel kitüntetett Straub Dezsőt a színház vezetősége tagjai között a továbbiakban nem kívánja mint színészt és rendezőt sem szerepeltetni, őt többé a Vidám Színpad deszkáin nem láthatják!”
Bár Straub kirúgása váratlan lépés, az ügynek van előzménye: korábban a Borsnak arról nyilatkozott Nyertes Zsuzsa és Beleznay Endre, hogy megromlott a viszony a művészeti vezető és a Vidám Színpad korábbi vezetőjének, Böröndi Tamásnak az özvegye, Götz Anna színésznő között. Egy éve arról írt a bulvárlap, hogy Straub új társulatot verbuválhat Budapesti Bulvárszínház néven. Böröndi koronavírus-fertőzésben hunyt el egy éve.