Kult hvg.hu 2021. augusztus. 12. 14:02

Kifütyülte egy néző az Orlai Produkció előadásának melegjelenetét

A jelenetben játszó egyik színész később a Facebookon kommentálta az esetet.

Így mossa össze a kormány a pedofíliát a homoszexualitással
Friss cikkek a témában

Az Orlai Produkciós Iroda Válaszfalak című darabjának augusztus 11-i előadása kis híján botrányba fulladt a színpadon elcsattant férficsók-jelenet miatt, amikor az egyik néző sajátos formáját választotta nemtetszése kifejezésének

– írja a Fidelio. A lap szerint Bess Wohl Tony-díjra is jelölt drámája a szeretetről, illetve annak vad és kiszámíthatatlan természetéről, beteljesítetlen tervekről és viszonzatlan érzésekről szól. Ebben a felfokozott, és érzelmekkel teli miliőben csattan el egy csók két férfi szereplő között.

Az augusztus 11-ei előadáson egy nézőnek feltehetően nem tetszett, amit a veresegyházi Mézesvölgyi Szabadtéri színpadján látott, ugyanis befütyüléssel zavarta meg az előadást. A Fidelio úgy tudja, a közjáték ellenére gond nélkül folytatódott az előadás, a jelenet egyik szereplője, Nagy Dániel Viktor azonban később a Facebook-oldalán kommentálta a történteket.

Azt írta, üzeni annak a nézőnek, aki fütyüléssel zavarja meg az előadást, ha férficsókot lát a színpadon, hogy ne járjon színházba.

Nem kell, tényleg, egy szint alatt nem érdemes. Nem kell a nézőtérre is behozni a politikát, a kék plakátok retorikáját és az ostobaságot. Mert ez nem véleménynyilvánítás, ez gyökérség. Köszönöm a kollégáim nevében is. #Magyarország #2021 #Gratulálok #a #propagandához

– tette hozzá.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.