A Kúrián folytatják a pert az állam ellen, de ha kell Strasbourgban próbálnak érvényt szerezni igazuknak.
A Fővárosi Ítélőtábla minapi döntése elutasította az Esterházy Privatstiftung (Magánalapítvány) igényét a történelmi Esterházy hercegi család Fraknói Kincstára műtárgyainak tulajdonjogára.
Ezzel a döntéssel - az alapítvány szerint - valójában „a kommunista önkényuralom jogfosztó intézkedését fejezte be és legitimálta utólagosan” a bíróság, noha az még a korabeli jogszabályoknak sem felelt meg.
Az Esterházy Privatstiftung a hivatalos kézbesítést követően szakértőivel megvizsgálja az ítéletet és annak indoklását, és ahogy azt már korábban is jelezte, szándékai szerint tovább viszi az ügyet a Kúriára és az Alkotmánybíróságra – valamint a hazai jogorvoslati lehetőségeket kimerítve akár az Emberi Jogok Európai Bíróságára is –, és továbbra is szükségesnek látja, hogy az ügyet a bíróság első fokon, szabályszerű és tisztességes eljárásban tárgyalja újra.
Az Esterházy Privatstiftung a Fővárosi Ítélőtábla sajtóközleményében közöltek alapján már most úgy látja, hogy a bíróság nem vette figyelembe sem az elsőfokú eljárás súlyos eljárási hibáira vonatkozó kifogásait, sem pedig az elsőfokú ítélet alapvető tartalmi hibáit és hiányosságait.
Az Ítélőtábla a sajtóközlemény szerint figyelmen kívül hagyta, hogy az elsőfokú ítélet jelentős része Gulyás Gergely miniszter másik eljárásban kiadott (hibás) jogi állásfoglalását vette át szó szerint, ahogy átlépett azon is, hogy az elsőfokú bíróság a perbeli kincsek Nemzeti Múzeumban őrzött részére ki sem tért jogi indokolásában.
A másodfokú döntés lényeges érdemi hibája, hogy a Magyar Állam a műtárgyak tulajdonjogát még az egykori kommunista államosítási jogszabályok alapján sem vonhatta (volna) el herceg Esterházy Páltól, ezért az ítélet nem egy régen lezárt jogi helyzet érintetlenül hagyása, hanem a Magyar Állam utólagos és önkényes tulajdonszerzése a kommunista jogszabályok mai – alaptörvényellenes és formálisan is hibás – alkalmazásával.
A mostani döntés legnagyobb vesztese az alapítvány szerint a magyar kultúra és közönség, hiszen a Fővárosi Ítélőtábla döntése az évszázadokon át egységet képező, világszerte „Kunstkammer”-ként elismert barokk gyűjtemény művészettörténeti jelentőségét tagadja meg azzal, hogy egymástól független műtárgyak puszta halmazává fokozza le a Fraknói Kincstárat.
Az Esterházy Privatstiftung hangsúlyozza: szándékuk szerint a tárgyak továbbra is mindenképpen Magyarországon maradnak, a Magyar Állam kezelésében. A hercegi Esterházy kulturális örökség részeit évtizedek óta sikeresen kezelő, burgenlandi székhelyű közhasznú magánalapítvány, az Esterházy Privatstiftung a perbe vitt műtárgyak magyarországi védettségét a legteljesebb mértékben tiszteletben tartja, ám a gyűjtemény művészettörténeti és kulturális egységének helyreállítását kiemelkedően fontosnak tekinti a tárgyak kutathatóságának biztosítása és a lehető legszélesebb nagyközönség számára történő bemutatása mellett. A Privatstiftung pernyertessége esetén egy budapesti kulturális központ létrehozását is tervezi. Az intézmény a Privatstiftung alapítványi céljával összhangban motorja lenne a több országba került Esterházy gyűjteményhez tartozó műtárgyak és helyszínek kezelői közötti hatékony együttműködésnek.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: