Kult MTI 2021. május. 10. 19:56

Lehetővé tette a csíksomlyói búcsú megtartását a román kormány

A kabinet kiiktatta a korlátozások sorából azt a kitételt, hogy az egyházi zarándoklatokon, körmeneteken csak a helyi lakosság vehet részt.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A román kormány lehetővé tette a csíksomlyói pünkösdi búcsú megtartását – közölte a hétfő délutáni kormányülés után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hírszolgálata.

A kabinet határozott a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet harmincnapos meghosszabbításáról, de enyhített a korlátozásokon. Amint az RMDSZ közölte: a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kérésére, a szövetség közbenjárásával a kormány jóváhagyta, hogy

maszk viselésével és távolságtartással lehessen egyházi zarándoklatokat tartani.

„A csíkszeredai közösség húsvétkor példásan bizonyította, hogy a közegészségügyi szabályok betartásával, fegyelmezetten tud részt venni az ételszentelésen. Én biztos vagyok abban, hogy ugyanez a fegyelmezettség fogja jellemezni mindazokat a zarándokokat, akik ellátogatnak idén a búcsúba” – idézte a közlemény Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest. A politikus a csíksomlyói búcsút a Kárpát-medencei magyarság egyik legjelentősebb keresztény eseményének nevezte, melyre felekezeti hovatartozástól függetlenül érkeznek zarándokok.

A hagyományos helyszínen lesz az idei csíksomlyói búcsú

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek szerint ugyan más, de nem biztos, hogy rossz az, hogy a járvány miatt zarándokok nélkül kellett megrendezni az idei csíksomlyói búcsút. A búcsús szentmise szónoka abbeli hitének adott hangot, hogy "a járvány visszavezet bennünket a lényeghez, az ünnep magvához".

A kormányülés után Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár tájékoztatta a sajtót a május 13-tól érvénybe lépő könnyítésekről. Elmondta:

kiiktatták a korlátozások sorából azt a kitételt, hogy az egyházi zarándoklatokon, körmeneteken csak a helyi lakosság vehet részt.

Így lehetővé válik az egyházi rendezvények szervezése, de ezeken be kell tartani azokat a rendelkezéseket, amelyeket az Egészségügyi Minisztérium és a Vallásügyi Államtitkárság közösen fogad el.

Könnyítéseket fogadott el a kormány a sportrendezvényekre vonatkozóan is. Az Ifjúsági és Sportminisztérium kezdeményezésére, az Egészségügyi Minisztérium láttamozásával a Sürgősségi Helyzetek Országos Bizottsága jóváhagyhatja, hogy kísérleti jelleggel közönség előtt tartsanak sportrendezvényeket. Ezeken a rendezvényeken azok a nézők vehetnek részt, akik megkapták a védőoltást, 72 óránál frissebb negatív PCR-tesztet, vagy 24 óránál frissebb negatív antigéntesztet mutatnak be, valamint azok, akik több mint 15, de kevesebb mint 90 nappal korábban átestek a koronavírus-fertőzésen. A feltételeket az Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint az Egészségügyi Minisztérium közös rendeletben pontosítja.

A kormány olyan kulturális események kísérleti jellegű megrendezését is lehetővé tette, amelyeken a férőhelyek ötven százalékát meghaladó számban vesz részt a közönség. Ezek szervezését a Kulturális Minisztérium javaslatára, az Egészségügyi Minisztérium láttamozásával szintén a Sürgősségi Helyzetek Országos Bizottságának kell jóváhagynia. A részvételi feltételek ez esetben is azonosak a sportrendezvények közönség előtti megrendezésének a feltételeivel.

Raed Arafat úgy vélte: akkor lehet majd feloldani a veszélyhelyzetet, amikor a járványhelyzet nyugvópontra jut, de egyelőre a kormánynak szüksége van a különleges jogkörökre, hogy szükség esetén gyorsan be tudjon avatkozni.

Romániában április elejétől kezdett csökkenni a napi fertőzések kéthetes átlaga, és a kórházakra nehezedő nyomás. Hétfőig a felnőtt lakosság 21 százaléka kapta meg a koronavírus elleni védőoltás első adagját. Az oltási kampány azonban a kifulladás jeleit mutatja.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
EURO 2020 - kövesse a foci-Eb összes hírét a hvg.hu-n!
Itthon Serdült Viktória 2021. június. 18. 11:00

Ha nem marad, akivel a szexről lehetne beszélni az iskolában, akkor marad a net

Úgy akarja kitiltani a szexuális neveléssel foglalkozó civil szervezetek egy részét az iskolákból a kormány, hogy a tanárképzés alatt egyáltalán nem készítik fel a leendő pedagógusokat, hogyan beszélgessenek diákjaikkal a témáról. Szerencsés esetben a védőnő segít, a legtöbb gyerek viszont még mindig a pornóból tájékozódik. Szakemberek attól tartanak, hogy a listázás miatt a gyerekek nem kapnak elég információt, pedig igenis igénylik, hogy a nemi identitásról, vagy akár a homoszexualitásról is beszéljenek.