Az általános iskolák és az óvodák újranyitását és az érettségi vizsgák forgatókönyvét is a járvány határozza meg – nyilatkozta Maruzsa Zoltán, aki szerint a tantermen kívüli, digitális munkarend a lehetőségekhez képest zökkenőmentesen működik.
Kizártnak tartom, hogy a tanév végéig így maradjon a digitális munkarend, de kell ahhoz némi optimizmus, hogy az április 7-i nyitást kőbe vésettnek vegyük”
– mondta köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek. Maruzsa Zoltán szerint valószínűbb, hogy „egy kicsit kitolódik” a jelenléti nevelés és oktatás visszaállítása, de ehhez látni kell a következő két hét fejleményeit.
Orbán magának köszönheti a válságkezelés két legnagyobb kudarcát
A technológia helyett a hatalmát központosította Orbán Viktor, és most ráomlott a saját rendszere. Néhány napon belül két informatikai blamázs történt, ez pedig a járványkezelés összes hibáját a felszínre hozta - a társadalom megosztottságával együtt.
Az érettségikről szólva azt mondta: azok forgatókönyvét végső soron az aktuális járványhelyzet fogja meghatározni. „Jelenleg bizakodunk, tavaly is biztonságosan meg tudtuk szervezni a vizsgákat, ősszel a második hullám idején a szóbelik is rendben lementek, tehát normál menetrendre készülünk. Szeretnénk megtartani a kompetenciamérést is, illetve a fittségi mérés véghatáridejét valószínűleg kitoljuk majd a tanév végéig, de azt is szeretnénk megszervezni” – magyarázta.
Az államtitkár szerint a digitális oktatásban nagyon sokat fejlődött a tartalomszolgáltatás, az informatikai háttér és a pedagógusok is.
Azt mondhatom, hogy a tantermen kívüli, digitális munkarend a lehetőségekhez képest zökkenőmentesen működik”
– jelentette ki.
Arra a kérdésre, hogy az online oktatással összefüggésben tervezik-e felmérni a diákok pszichés állapotát, úgy felelt Maruzsa: „a járvány lecsengését követően érdemes lesz majd »felmérni a károkat«, így a tanulók lelkiállapotát is”.
Az államtitkár szerint „a digitális oktatás hatékonysága jellemzően a nevelés terén marad el a jelenléti oktatáshoz képest, a szaktárgyi tudás átadása alapvetően így is meg tud valósulni”, nem is érzékelnek nagy változásokat a tanulmányi átlagokban. Néhány adatot is felsorolt, amelyek szerinte „optimizmusra adnak okot, hogy a digitális munkarendben nem romlik a tanulók teljesítménye”, de jelezte, hogy „ennek igazolására további adatokra lesz majd szükségünk”.
A gyerekfelügyeletről szólva azt mondta, a családok értik, hogy miért van szükség szigorra, ezért azok veszik igénybe a lehetőséget, akik tényleg nem tudják másképp megoldani. Március 19-én óvodai felügyeletet 20 313 gyereknek kértek (6,3 százalék), általános iskolait pedig 5036-nak (0,7 százalék).
A digitális oktatás fő platformjáról, a Krétáról azt mondta Maruzsa, hogy „az átállás első napján döcögött, de azóta minden funkció helyreállt”.
Seres: Amikor otthon, a négy fal között csinálják
A zárás már gazdasági okokból sem teljesen rendjén való, sőt. De gyerekek egy éve tartó elrendelt izolációjára végképp nincs, nem lehet mentség.