Kult MTI 2021. február. 26. 10:06

Meghalt A koronából is ismert színész, Ronald Pickup

A sorozat négy epizódjában Canterbury érsekét alakította.

Hosszú betegség után meghalt Ronald Pickup brit színész, akit a közönség A korona című Netflix-sorozatból és a Keleti nyugalom – Marigold Hotel című filmből is ismerhetett. A 80 éves színész szerdán halt meg családja körében.

Pickup legsikeresebb filmjei között volt a Keleti nyugalom - Marigold Hotel, amelyben hat további brit nyugdíjassal együtt telepedett le Indiában. A filmben az agglegény Normant alakította, és a szerepet a produkció folytatásában is eljátszotta.

A második világháború alatt játszódó A legsötétebb óra című filmben, amelyet a legjobb film Oscar-díjára is jelöltek, Neville Chamberlain brit kormányfő szerepét alakította.

Pickupot hosszú színészi pályafutása alatt a színpadon és a televízióban is sok fontos szerepben láthatta a közönség. Laurence Olivier-vel is játszott Londonban a Királyi Nemzeti Színházban a Három nővérben, amelyből 1970-ben az eredeti szereposztással film is készült Olivier rendezésében.

A tévében első sikerét a Ki vagy doki? című sorozat egyik mellékszereplőjeként aratta 1964-ben. A hatvanas évektől egészen a legutóbbi időkig számos sorozatban játszott, köztük a Kisvárosi gyilkosságok, a Young Dracula, a Downton Abbey és Az utolsó angol úriember című produkciókban.

A Hold vizei című filmben nyújtott alakításáért 1984-ben a brit filmakadémia díjára jelölték.

A brit uralkodócsaládról szóló A korona című sorozat négy epizódjában Canterbury érsekét alakította.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.