Kult hvg.hu 2021. február. 11. 11:07

Nácis Instagram-posztja miatt azonnal kirúgták a Mandalorian egyik szereplőjét

Gina Carano a közösségi médiában posztolt olyanokat, amiket nem kellett volna. A Lucasfilm soha többé nem akar együtt dolgozni vele.

A Star Wars-tartalmakért felelős Lucasfilm azonnali hatállyal megszakított mindenféle munkakapcsolatot Gina Caranóval, a Mandalorian nevű sikersorozat egyik sztárjával. Caranót azért rúgták ki, mert egy azóta törölt Instagram-történetben a holokausztot relativizáló posztot osztott meg, noha többek szerint a bejegyzésben semmi antiszemita nem volt. 

Carano a posztban azt fejtegeti, hogy a zsidókat nem náci katonák, hanem saját szomszédaik, köztük gyerekek verték. Ezután egy idézőjeles bekezdés jön, de az nem világos, hogy ezt valóban átvette-e valakitől. "Mivel a történelmet szerkesztik, a legtöbb ember ma már nem is fogja fel, hogy mielőtt a nácik elfogták a zsidókat, a kormány előbb elérte, hogy szomszédaik pusztán zsidóságuk miatt meggyűlöljék őket". És bár ez ebből az egy posztból nem derül ki, Carano korábbi megnyilvánulásai miatt tudható, hogy a bejegyzésben az amerikai republikánusok helyzetét hasonlította a zsidókéhoz, a demokratákat pedig a nácikhoz.

A történtek miatt a színésznő a Mandalorian idén karácsonykor érkező harmadik évadában sem kap már szerepet.

Gina Caranóval az utóbbi hetekben több probléma is volt: a korábbi ketrecharcos kritizálta a maszkviselési szabályokat, illetve olyan tartalmakat közölt, amelyekben Trump-hívők azt hangoztatták, hogy az elnökválasztást elcsalták. A színésznő több, a Black Lives Matter-mozgalmat gyalázó bejegyzést is kedvelt (lájkolt). Ez utóbbiak miatt egy seregnyi rajongó követelte a kirúgását.

(via The Verge)

Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.