Kult hvg.hu 2021. január. 27. 11:32

Az Oscar-esélyek miatt is fontos díjra jelölték Horvát Lili filmjét

Independent Spirit Awards-díjra jelölték a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmet. Legutóbb a Saul fiát jelölték Magyarországról, amely el is nyerte a díjat, majd az Oscart is.

Az Independent Spirit Awards jelöltjei közé került a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című magyar film, Magyarország nevezése az Oscar-díjra – közölte a forgalmazó. Az 1984-ben alapított díjra eddig mindössze három magyar filmet jelöltek: 1988-ban Szabó István filmjét, a Hanussent, 2016-ban a Saul fiát, amely meg is nyerte a díjat, és most Horvát Lili filmjét.

A Felkészülés…-t január 22-én mutatták be az Egyesült Államokban, és a legfontosabb lapok lelkes kritikákat közöltek róla. A Wall Street Journal így kezdte a kritikáját: „Üdv Alfred Hitchcock! Helló Krzysztof Kieslowski és Franz Kafka! Horvát Lili megszállottságtörténete oly érzéki és részletgazdag, hogy a rejtély megoldását alig bírjuk kivárni.” „Magyarország idei Oscar-nevezése egy lassan kibontakozó, kísérteties pszichológiai dráma, mely kiváló színészi játékra épül, és észrevétlenül ragad magával” – írta a Hollywood Reporter. A New York Times okosnak, felkavarónak és többértelműnek nevezte a filmet, az L. A. Times pedig a főszereplő Stork Natasát dicsérte: „Márta átható kék tekintete lehet ablak a lelkéhez, de ereje éppannyira kifelé is irányul, mint befelé. Egyetlen szó nélkül – a hallgatás és csend ösztönös erejével – a feszültség, az érzékiség és az izgalom forrásává alakítja át a nézés aktusát.”

Az erős tengerentúli nyitás azért is fontos, mert február 9-én derül ki, hogy a számos nemzetközi díjjal elismert filmet beválogatják-e az Oscar szűkített listájára. A megszokott 10 film helyett idén, a koronavírus helyzetre való tekintettel 15 jelölt versenyezhet majd. Az idei Oscar-díj-átadóra április 25-én kerül majd sor.

A Felkészülés…-t 2020 nyár végén mutatták be a velencei, majd a torontói fesztiválokon. Antalyában Stork Natasa elnyerte a legjobb színésznő díját, Varsóban a magyar filmet a kritikusok nemzetközi szövetsége zsűrije a FIPRESCI-díjjal tüntette ki. Arany Hugó fődíjat nyert az Egyesült Államok legnagyobb múltú fesztiválján Chicagóban, és a fődíjjal együtt három trófeával tért haza a spanyolországi Valladolid filmfesztiváljáról, a philadelphiai filmfesztiválon pedig megkapta a legjobb játékfilm díját. Stork Natasát a kontinens tíz ígéretes színésztehetsége között, a Shooting Stars programban mutatja majd be a European Film Promotion február végén.

Mi azt írtuk a filmről a kritikánkban: „A film annak a megfoghatatlan mágneses erőnek ad teret, amely két teljesen ismeretlen embert mindenféle véletlennek tűnő eseményeken keresztül egymás közelében tart.”

Van a szerelemnek egy előszobája, ahol a józan ész csődöt mond

A filmidő felénél váratlanul megérinti egymást a két ember, akik addig titkon vágytak a másikra. Ennek az apró, alig észrevehető mozdulatnak elemi ereje van Horvát Lili filmjében, a mi gyomrunk is összeszorul az izgalomtól. És ami még jobb: nemcsak ez a pillanat, de az előtte és az utána lévők sem eresztenek.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.