Miért és hogyan távozott öt sikeres év után Alföldi Róbert a Nemzeti Színház éléről? A 2013-as Nemzeti Dokumentumfilm ebbe enged bepillantást. Online először a hvg360 dokusorozatában látható.
Hatalmas tömeget üdvözöl integetéssel az erkélyről Alföldi Róbert, egy nő mellette a könnyeit törölgeti, miközben mindenki tapsol. Ezekkel a képsorokkal kezdődik a Nemzeti Dokumentumfilm, amelytől egy sikersztori bemutatását is várhatnánk. A dokumentumfilm mégis keserédes időszakot, az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó hónapjait örökíti meg 2013-ból, mielőtt Vidnyánszky Attila átvette az irányítást.
Alföldi utolsó nemzetis rendezésének, a Mephistónak a létrejöttébe enged bepillantást a dokumentumfilm, az első próbáktól a premierig, rengeteg színfalak mögötti jelenet felelevenítésével. A legérdekesebb, amikor a színészek (mint Stohl András, László Zsolt és Udvaros Dorottya) a darab egyik mondatát még az olvasópróbán kezdik el, majd egy vágással már a színpadon látható a folytatás, teljes átéléssel. Ezáltal végigkövethető, hogyan dolgozik a rendező a színészekkel, és hogyan formálódik a darab. A film bemutatja az igazgatóváltás miatt feldúlt társulat tagjainak egyéni motivációit és emberi pillanatait. Törőcsik Mari például oly lelkesedéssel dicséri kollégáit, hogy ettől az érintettek is megszeppentnek tűnnek.
Doku360 - Alföldi: "Ez csak arról szól, hogy valami túl lett pörgetve"
Hogyan állít színpadra egy társulat egy darabot, ha tudja, hogy együtt az lesz az utolsó? A Nemzeti Dokumentumfilm az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó hónapjait mutatja be, még 2013-ban, mielőtt Vidnyánszky Attila átvette volna az intézményt. Nemzeti Dokumentumfilm, első rész.
A minél teljesebb összkép megismertetéséhez a rendező, Salamon András megszólaltat társulaton kívüli tagokat is. Szerepeltetésükkel még érthetőbbé válnak a magyar színházi világ hét évvel ezelőtti mozgásai. Nádasdy Ádám elmondja, miért nem értették Nyugaton, mi a gond Alföldi leváltásával. Feltűnnek a rajongók is, akik a pénztárnyitás előtti éjszaka sorban álltak, hogy megvehessék a jegyüket az Alföldi-féle társulat előadásaira. A kígyózó sorokról készült hosszú, egysnittes felvételek is aláhúzzák, nem szakmai indokok álltak a váltás mögött.
Doku360: Azt mondta Attila, egy másik ideológia jön, ezért nem tud szerepet adni
Az érintettek elmondásából ismerhetjük meg, hogyan zajlottak a szerződtetési tárgyalások Vidnyánszky Attila és a Nemzeti addigi társulatának tagjai között 2013-ban. Ezzel párhuzamosan tovább követhetjük, hogyan formálódik az utolsó Alföldi-rendezés a színházban. Nemzeti dokumentumfilm, második rész.
A darab és létrejöttének filmes bemutatása többszörösen áthallásos: míg a Mephisto is azt a kérdéskört járja körül, hogyan gyűri maga alá a hatalom a kultúrát és a művészt, a társulat munkája a valóságban is egy politikai döntés miatt szakadt félbe. Az akkori felállás mára újra ismerős: a Nemzeti Színházat az a Vidnyánszky Attila vette át, aki kulturális területfoglalását most a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökeként teljesíti be. A dokumentumfilm körüljárja a Vidnyánszky érkezésével a színészekben felmerült dilemmát: menni vagy maradni?
A filmet négy részben láthatják a hvg360-on, a harmadik epizód szombat estétől elérhető.