Kult hvg.hu 2020. szeptember. 02. 11:51

Meghalt Erick Morillo

A DJ-producer volt a szerzője a kilencvenes évek egyik nagy slágerének, az I Like to Move It-nak, amelyet aztán a 2005-ös Madagaszkár című rajzfilm tett felejthetetlenné.

Meghalt Erick Morillo, a DJ-t holtan találták Miami Beach-i lakásán. 49 éves volt.

Morillo 1971-ben született New Yorkban. Gyerekkorát Kolumbiában töltötte, majd visszaköltözött Amerikába. Már 11 éves korában elkezdett DJ-zni, akkor még családi és baráti rendezvényeken. A reggae és a hiphop nagy hatással voltak rá.

Először New York-ban dolgozott hangmérnökként helyi klubokban. Ekkor ismerkedett meg a latin reggae sztárjával, El General-lal, akivel 1991-ben közösen elkészítették Morillo első számát, a Muevelo-t, 1993-ban pedig a Reel 2 Real-lel együttműködve kiadta I Like to Move It című sikerdalát, amely több mint tíz évvel később a Madagaszkár című rajzfilm legismertebb dalává vált, emellett több reklámban és tévéműsorban is felcsendült.

Morillót tavaly év végén tartóztatták le szexuális bűncselekmény vádjával, amelyet először tagadott, ám idén augusztusban végül feladta magát. Pénteken kellett volna megjelennie egy bírósági meghallgatáson.

Címkék