Most Rudolf Péternek kell döntenie az ügyben.
Összesen 71 írásban és személyesen tett bejelentéssel foglalkozott a Vígszínház felügyelőbizottsága azok után, hogy a társulat több egykori és jelenlegi tagja is bírálta az azóta távozó igazgató, Eszenyi Enikő vezetési módszereit. Többek között azt állították, hogy a volt igazgató verbális erőszakot, nyilvános megalázást alkalmazott a közös munka során.
A Főpolgármesteri Hivatal közölte, hogy a főpolgármester-helyettes által az ügyben indított vizsgálat lezárult, a július 7-9. között tartott meghallgatások megállapításairól pedig Gy. Németh Erzsébet tájékoztatta a Vígszínház új igazgatóját, Rudolf Pétert, felkérve, hogy „saját hatáskörében intézkedjen a felügyelőbizottság megállapításait illetően, hozza meg azokat a döntéseket, amelyek biztosítják a színházban folyó szakmai munka nyugodt légkörét”.
Közölték azt is, hogy
a Főpolgármesteri Hivatalban folyamatban van egy, az intézményekre – így a színházakra is – vonatkozó etikai kódex kidolgozása, amely iránymutatást ad az ilyen esetek kezelésére.
Rudolf Péter a 24.hu megkeresésére elmondta, hogy megkapta a tájékoztatást a felügyelőbizottság által lefolytatott vizsgálatról, és „a színház dolgozóival, a szakszervezettel, a tárvezetőkkel és a megalakuló művészeti tanács tagjaival egyeztetve, az ő véleményüket figyelembe véve” fogja meghozni a szakmai döntést.
Eszenyi Enikő a volt és jelenlegi társulati tagok vádjai után végül március 19-én vonta vissza az igazgatói pályázatát.