Bólints címmel már látható a Dalfutár negyedik évadának első szerzeménye, hétfőn pedig már megismerhetjük a második csapatot is. A Hajós András és Jeli András által kifejlesztett műsorban egy zeneszerzőt, egy szövegírót, egy producert és egy énekest hoznak össze, hogy alkossanak meg közösen egy dalt. Ami igazán izgalmassá teszi a zenés, szórakoztató dokurealityt az az, hogy a legkülönbözőbb világokban mozgó, egymást általában nem is ismerő zenészeknek kell együttműködniük, hogy megszülessen a közös szerzemény. (A Bólints zenéjét például Karácsony János, szövegét Egyedi Péter írta, amit aztán az Antares együttes „producált meg”, és Hegyi Dóra énekelt fel.)

 

A Dalfutár eredetileg a TV2 éjszakai sávjában indult, de az első évad után átköltözött a YouTube-ra. Mint a két András a hvg.hu-nak elmondta, egy cseppet sem bánják, hogy már nem egy kereskedelmi tévén fut a műsor, hanem a saját YouTube-csatornájukon.

„Amíg a Dalfutár tévéműsor volt, a formátum jobban meghatározta a tartalmat. Például a stúdiónapon mondták a szereplőknek, hogy csináljátok egy kicsit ezt, egy kicsit azt. Most viszont azt mondjuk nekik, hogy tegyétek a dolgotokat, nem avatkozunk bele, inkább vesszük a folyamatot, keressük a pillanatokat, a történeteket, az összenézéseket” – magyarázza Jeli.

Bár a finanszírozást – ellentétben azzal, ha egy nagy csatornán menne a műsor – nekik kell előteremteni, cserébe hatalmas szerkesztői szabadságuk van a vendégek kiválasztásától, a hangvételén át a műsorhosszig, a képi világig, vagy épp a stáb kiválasztásáig.

Hogy bizonytalanabb-e a helyzetünk azzal, hogy a YouTube-ra költöztünk? Nem hiszem. Így például nem egy ismeretlen szempontrendszernek kell megfelelnünk ahhoz, hogy legyen következő évad, hanem egy tök tiszta helyzet van: tudunk rá pénzt szerezni vagy nem tudunk.

 

Ők maguk járnak ki a cégekhez támogatást szerezni. „Mi úgy megyünk be egy ajtón, hogy egyrészt hülyén vagyunk felöltözve, másrészt rögtön közöljük, hogy mit lehet elvárni tőlünk” – mondja Hajós. „Nem bullshitelünk, megmondjuk, hogy ha ti übernézettséget akartok, nem biztos, hogy azt velünk kapjátok meg. Mi azok vagyunk, akik egy értelmes közegnek értéket teremtünk. Persze nyilván fogunk nézettséget is hozni.

Mivel helyesen és őszintén pozícionáltuk magunkat, olyan támogatóink vannak, akik nem szarják össze magukat, ha csak 164 ezer a nézettség, nem 175 ezer.

Hajós egyébként nemrég megnézte egy adott hét adatait, és a 18-49 éves korosztályban a Dalfutár benne volt a televíziós Top10-ben.

A műsorvezető-producer szerint nagyon rövid időn belül sok változás lesz a tartalomszolgáltatásban, ezt a járvány is felerősíti. „Át kell gondolni, az online fizetős tartalmak kérdését, továbbá azt is, hogy miért jó nekünk, hogy a magyar kontentekből jóval többet keres a Google nevű kapitalista vállalat, mint a szerzők. Ha már jegyet nem vehetünk élő koncertre, hiszen nincsenek, akkor a saját magyar kultúránkat, a kedvenc előadóinkat úgy tudjuk eltartani, ha neten direktben fizetünk nekik a tartalomért. Most sok minden fog átalakulni, és mi jó úton járunk a Dalfutárral.”

Azon is gondolkodnak, hogy a normál, ingyenes Dalfutár tartalom mellett a különböző extra tartalmakért pénzt kérjenek a nézőktől. „Például, ha van egy népszerű művésszel egy 50 perces érdekes interjú, és az adásba ebből csak hét perc fért be, akkor valamennyi pénzért megnézhetné az egész beszélgetést, aki akarja.”

 

A Dalfutárt készítő stáb most valamennyivel nagyobb, mint a tévés-korszakban volt, ennek tagjait is a két András választja ki. A legnehezebb pillanatok is ehhez köthetők elmondásuk szerint. „Időnként felnőttként kellett viselkednünk, és belenézni valakinek a szemébe, azt mondani, hogy amúgy szeretünk, de mégsem veled szeretnék dolgozni, hanem egy másik, a műsorhoz jobban passzoló emberrel.”

A korábban csak képernyősként dolgozó Hajósnak egyébként – mint mondja – komoly tanulási folyamat az, hogy hogyan válik producerré, hogyan válik munkaadóvá, felelős pénzügyi döntéseket hozó személlyé. „Egyre inkább szeretném magamat kevésbé a vicces, jópofa Hajós Andrásnak láttatni.”

„A Dalfutárban, a munkám nagyjából 15 százaléka az, hogy vicces műsorvezető vagyok. Szoktam mondani, hogy tőlem már lehetne más is a dalfutár, ha találnánk valakit, aki tudná legalább olyan jól csinálni, mint én. Ez pont arról szól, hogy találtam egy új szerepkört. És egyáltalán nem vagyok hajlandó szégyellni és sikertelennek érezni magamat, hogy ötvenévesen, ritkuló hajzattal már nem akarok úgy tenni, mintha 20 éves lennék.”

 

Egyelőre mindenesetre még Hajósra épül a műsor, ő a Dalfutár arca. Az ő poénjai viszik előre az egyes adásokat. E poénok mögött azonban, mint mondják, ha nem is vér, verejték, könnyek, de óriási, átgondolt, profi munka van.

„Mindennek azt kell szolgálni, hogy Andris a legvégén, abban a pillanatban azt a poént el tudja mondani, ezen marha sokan dolgozunk” – mondja Jeli. Hajós hozzáteszi, hogy mindez nem azért van, hogy ő jól érezze magát, meg hogy azt érezze, ő mekkora valaki ebben a stábban. „Ez a szórakoztatóipar. Engem ismernek az emberek, az én számból kívánnak hallani mondatokat, részben velem azonosulnak. Rendkívül szakmaian, néha akár kereskedelmi szemlélettel dolgozunk, hiszen a piacról élünk, nem vagyunk megtámogatva állami pénzekkel, nincsen bebiztosítva örökre a pénzügyi hátterünk. Ez a műsor akkor tud élni, ha csodálatos embereket hívunk meg, akiket különleges helyzetbe hozva, valamilyen reagálásra késztetünk, és ezt tisztességesen, az udvariasság és az igazságkeresés határain belül megmutatjuk a nézőknek. Ez az egyetlen fegyverünk van.”

Hogy egy-egy adásba melyik négy szereplőt engedjék össze, azon mindig hosszasan gondolkodik egy 5-6 fős csapat. „Van mindig előttünk egy kép, amikor kigondolunk egy négyest. Megpróbáljuk elképzelni, mi lesz a végeredmény. Nyilván 100 százalékig nem tudjuk kitalálni, de talán most már elmondhatjuk, hogy eddig jó ízléssel válogattunk. Fontos, hogy nem erőszakoljuk rá a saját zenei ízlésünket a műsorra, tehát nem zenei ízlés értelemben mondom. Hanem inkább, hogy azt meg tudjuk állapítani, mi az, ami szexi, mi az, ami jó lesz, mi az, amiből valami érdekes születhet, de persze aztán tévedhetünk is” – mondja Jeli.

 

Hajós hozzáteszi, hogy ő épp a Dalfutárnak köszönheti azt a képességét, hogy számára idegen műfajokban is meglássa a jót. „Óriási elvi vitákat folytat kamaszkorában az ember arról, hogy melyik stílus szar, melyik jó. Aztán megnyugszik, idősebb lesz, találkozik sokakkal színpadon, és elkezd érdekes dolgokat meglátni. Hogy ezt az előadót és a dalait én ugyan nem szeretem, de ő 30 éve dolgozik, és vele szemben áll egy csomó tisztességes magyar ember, akik viszont szeretik őt.

És akkor rádöbbenek, hogy nem csak úgy van minden, ahogy én gondolom. Úgy is van, ahogy ők gondolják.

Igyekszünk alázattal világokat, társadalmi alrendszereket, stílusirányokat, tipikus embereket megmutatni és előítéletektől mentes helyzeteket teremteni. Azt akarjuk bemutatni, hogy létezik olyan, hogy emberek, ha nem gondolnak előre valamit a másikról, akkor lehet, hogy jobban tudnak együttműködni.” Miután lemegy egy-egy adás, nem egyszer mondják nevetve a szereplők Hajósnak, miközben egymást ölelgetik, hogy „figyelj, ha mondod, hogy vele kell dolgoznom, én tuti nem vállalom”.

A legutóbbi széria egyik adásában három olyan ember, akik soha nem dolgoztak még együtt, és nem is találkoztak, odahívták a fárasztó stúdiónap végén Hajóst, hogy szeretnének mondani neki valamit. „Andris, mi beleszerettünk egymásba és zenekart fogunk alapítani. Mondom, arany gyerekeim, nagyon örülök.

Csak azért következhetett be az a pillanat, mert behoztuk őket egy nagyon egyszerű, szociálpszichológiai játékba.

Nem tudod ki lesz a többi szereplő, nem tudod utálni őket, nem tudsz rákészülni, nem tudod előre elhatározni, hogy te szerinted ő olyan, tehát te majd olyan dalszöveget írsz neki, hogy... Viszont a műsor második felében, a stúdiónapon mindenkinek együtt kell dolgozni. Ott mindenki megmutathatja, hogy milyen ember valójában. Sokszor gondoljuk valakiről, hogy ez egy izgága elmebeteg, és kiderül, hogy ő a leginkább együttműködő. Vagy azt, hogy ő egy halk nyuszi, és az adásban kibukik belőle a véres-láncos egója. Minket is sokszor meglepnek. De ez meg azért jó, mert soha nem válik unalmassá a dolog. Azt sem tudjuk soha, hogy milyen dal fog születni. És nem csalunk, pedig sokszor kényelmesebb lenne egyfajta dalgyárként besegíteni, hogy trendi slágerek szülessenek. Mi is zenészek vagyunk, a stábban is vannak még zenészek, meg tudnánk tenni, de nem tesszük.”

 

És eddig mindig el is készült a dal. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy bár akkor is meglett, de az énekes – egy idősebb, legendás előadó – visszamondta, mert visszanézve a felvételeket, úgy érezte, hogy nevetséges benne.

„Olyan volt már, hogy egy dal nekünk nem tetszett, de az emberek szerették. Sőt, olyan is volt, ami senkinek nem tetszett, de mégis mindenki azt mondta, hogy ettől függetlenül nagyon jó ez a műsor” – mondja Hajós. A Dalfutár valójában szerinte nem is a zenéről szól, a popszakma nem feltétlenül ilyen szabályok szerint működik, de ilyen energiákkal, ilyen motivációkkal, ilyen szerepekkel. „A műsor az emberi együttműködésről szól a zenén keresztül” – foglalja össze.

 

Igazából nem pont úgy készülnek a popdalok, ahogy az a műsorban látható, de végül is, ez inkább egy játék. A szerzők el is mondják olykor a műsorban, hogy úgy nem szoktak dalt írni, hogy nem tudják, kinek írnak. Itt még azt se tudják, hogy fiú vagy lány fog énekelni, hogy megfelelő-e a hangnem neki vagy sem.

„Ed Sheeran nyilván úgy ír dalt, ahogy én is, fogja a gitárját és megírja. Van, hogy egy zenekar készít közösen dalt, ilyet fogunk is mutatni az 4. évadban. De van olyan is a nemzetközi popiparban, hogy többen írnak meg közösen dalokat. Egy Artisjus-kutatásban azt olvastam, hogy egy átlag Billboard-slágerhez 6-9 szerző dolgozik a világ különböző tájairól.”

A Dalfutár tehát köszöni, jól van. Az alkotók kifejezetten lelkesek. „Karantén alatt három új szponzorunk lett, és nem is akárkik. Bátran lehet kitalálni dolgokat, kreatívan, szabadon, az interneten még mindent lehet.”

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: