Kult hvg.hu 2020. augusztus. 12. 15:50

Vidnyánszky az SZFE diákjainak: Szakmainak nevezett érvekkel manipulálják őket

Az Origónak adott interjúban a kuratórium új elnöke üzent a kinevezése ellen tiltakozó tanároknak is.

Free SZFE
Friss cikkek a témában

Név nélkül jegyzett interjút készített az Origo Vidnyánszky Attilával abból az alkalomból, hogy augusztus elsejétől a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke lett. Ez Vidnyánszky első megszólalása a kinevezése óta, eddig a kuratórium többi tagja adott interjúkat.

Az origós beszélgetés elején főként Vidnyánszky áldozatiságáról esik szó, a név nélkül kérdező újságíró ugyanis arról érdeklődik, hogy a Nemzeti Színház igazgatója hogyan viselte az elmúlt időszak támadásait. Vidnyánszky azt mondta, hogy az „össztűz” terén van tapasztalata, már harmadjára éli ezt meg, és szerint a reakciók most azért olyan hevesek, „mert nem felsőoktatási kérdésekről van szó, hanem politikai és ideológia háborúskodásról”.

Cserébe: „Nagyon sokan viszont kiálltak mellettem: a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, ismert személyek és ismeretlenek biztosítottak egyetértésükről. Ezek nélkül sokkal nehezebb volna bírni a támadásokat.”

Vidnyánszky az interjúban üzent a kinevezése ellen tiltakozó színművészetis diákoknak is. Mint mondta, nagy fontos, hogy megértsék: „szakmainak nevezett érvekkel manipulálják őket”.

Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy akarja-e hagyni azt, hogy a politikai csatározásban eszközként használják fel.

De üzent a kinevezése ellen tiltakozó tanároknak is:

A hallgatók politikai bujtogatása, előre tolása nem etikus egyetlen tanár részéről sem, mivel a hallgatók a legkiszolgáltatottabbak.

Az interjúban rákérdeztek arra is, hogy mennyire összeegyeztethető, hogy a kaposvári egyetem művészeti rektorhelyettese lett a „konkurens" SZFE fenntartói alapítványának elnöke. Vidnyánszky ezt elintézte annyival, hogy a kaposvári tisztsége megszűnt, már nem rektorhelyettes, azt azonban elhallgatta, ami az Átlátszó adatigényléséből kiderül: augusztus 1-én, vagyis az SZFE-s bejelentés utáni naptól új pozíciót kap, a művészeti karért felelős rektori megbízott lesz.

Vidnyánszky szerint egyébként „nem konkurenciáról van szó Kaposvár és az SZFE között. A két egyetemi képzőhely megfér egymás mellett, az oktatás sokszínűségét biztosítja.

A kuratórium új elnökénél rákérdeztek arra az interjúra, amelyet Kaposvári Egyetem színházi tanszékének egykori vezetője, Csáki Judit adott a hvg.hu-nak, és amelyben felidézte, hogy mi történt azokban a napokban, amikor a színészképző felett átvette az irányítást Vidnyánszky Attila.

„Nyugtatás lesz és beetetés" - Csáki Judit Vidnyánszky hatalomátvételéről

A Kaposvári Egyetem színházi tanszékének egykori vezetője felidézte, mi történt azokban a napokban, amikor a színészképző felett átvette az irányítást Vidnyánszky Attila. Csáki Judit úgy tippeli, hogy a kaposvári esethez hasonló forgatókönyv mentén fogják „leszalámizni" a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, melynek kuratóriumi elnöke lett a napokban Vidnyánszky.

Arra felvetésre, hogy érv lett ellene, hogy Kaposváron nem tudott minőséget biztosítani, tehát alkalmatlan az SZFE-n betöltött pozícióra, Vidnyánszky így érvelt:

A kaposvári színházi intézetéből soha ennyi frissen végett színész nem került be a kőszínházi társulatokba, egy részük Budapestre, mint az elmúlt öt évben. Soha ilyen jó és természetes kapcsolat nem volt egy képzőintézmény és a vidéki színházak között.

Arra kérdésre pedig, hogy az egyetem szenátusa és a HÖK által javasolt emberek közül miért nem került be senki a kuratóriumba, sajnos nem adott választ Vidnyánszky. Pontosabban ennyit mondott:

Úgy gondolom, hogy felállt egy nagyon erős kuratórium, amely olyan tagokból áll, akik megfelelő – színházi és filmes – szakmai, továbbá üzleti, szervezetépítési tudással és a szükséges kompromisszumkészséggel rendelkeznek. A kuratórium és a szenátus, valamint a HÖK együttműködésére és tárgyalásra van szükség. Párbeszédet, szakmai vitákat folytatni, megalapozott álláspontokat ütköztetni. Ez a következő hónapok feladata.

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.