A debreceni zenekar volt az egyetlen, amely autós koncerteket tarthatott májusban, még a veszélyhelyzet ideje alatt, emiatt sokan kritizálták őket. Most kijött az új számuk, amelyről azt mondták: olyan cunamit indít majd el, mint a koncertek híre.
Plasztik József címmel jelent meg a Tankcsapda új száma, az, amelyet úgy harangoztak be az újságírók számára: készüljenek fel, mindenki külön-külön megkapja a válaszát.
A dal létrejöttének előzménye, hogy a Tankcsapdának május utolsó hétvégéjére egy kormányrendelet – annak ellenére, hogy akkor még élt a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet – engedélyezte úgynevezett autós koncertek megtartását. A zenekarnak éppen arra a péntekre és szombatra volt meghirdetve egy-egy ilyen debreceni és székesfehérvári fellépése.
Néhány nappal később a Tankcsapda videóban reagált a történtekre. Mint mondták, az autós koncertek ötlete már korábban megszületett, de a járvány miatt az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy kapnak-e engedélyt a megtartásukra. Úgy volt, hogy csütörtökön lefújják a rendezvényeket, aztán megjelent a kormányrendelet. „Valahogy, megmondom őszintén, személy szerint egyikőnk sem tudja, hogy pontosan hogy, de valahogy sikerült elintézni, hogy két napra, ahogy megtudtuk, tesztjelleggel ki legyen próbálva, hogy működik-e ez a rendezvény, beválik-e vagy nem” – mondta akkor a zenekar gitárosa, Sidlovits „Sidi” Gábor.
A zenekar tagjai azt is hangsúlyozták, hogy sosem politizáltak, és nem is fognak, és fideszes zenekar sem lesznek.
Ebben a videóban jelentették be azt is, hogy érkezik az új számuk, amely már korábban készen volt, a botrány miatt azonban csak még aktuálisabb lett. Azt is mondták, hogy a dal ugyanakkora „cunamit” indít majd el, mint a két autós koncert.