Kult hvg.hu 2020. július. 20. 19:39

Demeter Szilárd 5 milliárdos csomaggal mentené meg a zeneipart

A miniszteri biztos arról is beszélt, hogy hosszabb távon az áfa 5 százalékra való csökkentésével segíthetik az iparágat.

Nem valószínű – mondta Palkovics László miniszter múlt héten –, hogy augusztus 15-e után feloldanák az 500 főnél nagyobb rendezvények tiltását. Ez zenészek szerint azt jelenti: segítség nélkül az egész szakma tönkremehet. Az RTL Híradónak Demeter Szilárd, könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos nyilatkozott arról, hogy a várt segítség hamarosan megérkezhet:

5 milliárd forint keretösszegű mentőcsomaggal segítenék a könnyűzenei ipart

– mondta Demeter. Rossz ötlet, ha alanyi jogon jár a segítség, így azt valamilyen ellentételezéshez kötik majd. Arról is beszélt, hogy olyan átfogó mentőcsomag készül, amiből a zenészek mellett a rendezvénytechnikai cégek, promóciós irodák, de még a játszóhelyek is részesülhetnek.

Az 5 milliárdos csomag "lefelé céloz" a miniszteri biztos szerint, az iparág nagyobb szereplőivel majd később tárgyalnak. Az előadók 80 százaléka eddig sem koncertezett 500 fősnél nagyobb közönség előtt – fűzte hozzá Demeter ahhoz, hogy az augusztus 15. utáni helyzetről továbbra sem tudni semmit.

Én értem, a K-pop előadókat is lehet szeretni, de én kevésbé bírom, mint a szomszéd srácnak az egy szál gitáros dalát felvéve egy vár fokán

– vetette fel Demeter a Híradó riporterének azzal kapcsolatban, hogy audiovizuális tartalmakra is lehet majd támogatást kérni. A miniszteri biztos szerint a koncertezést például albumfelvétel egészítheti majd ki. Mint az RTL Híradó arról beszámolt:

A zeneipart segítő csomagról a hónap végén dönthet a kormány.

A cél ugyanakkor egy hosszú távú megoldást találni – folytatta Demeter az RTL-nek nyilatkozva. Ezzel összefüggésben a Music Hungary Szövetség a kulturális szférával kapcsolatos áfa 5 százalékra való csökkentéséről készít hatástanulmányt. Ha ez elkészült, akkor a miniszteri biztos – mint mondta – elkezd puhatolózni döntéshozóknál.

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.