Kult HVG 2020. május. 20. 14:55

Tarr Béla: Közösen csesztük el

Kétszáz világhírű művész és tudós mellett a rendező is úgy gondolja, hogy amiben ma élünk, az végső soron abnormális, ezért nem folytatható.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

„Amikor mindenki arról beszél, hogy a vírus után jó volna már visszatérni a normalitásba, akkor az ember elgondolkodik: mi is az a normalitás.” Ez a gondolatmenet vezetett el oda, hogy Tarr Béla is aláírta azt a felhívást, amely arra kéri az embereket, hogy ne térjenek vissza a „normalitásba” a koronavírus-járvány után. (A kezdeményezésnek a nemzetközi mellett már egy magyar elágazása is van.)

Tarr Béla a HVG-nek adott interjúban azt mondta,

az egész pokol, ami most rázuhant a világra, hatalmas büntetés. Ha úgy tetszik, utolsó felhívás.

Szerinte a kapitalista világrend nem mehet tovább, mert „megaláz, megnyomorít, tönkretesz minden élőlényt. Veszélybe sodorja az életet.”

Tarr Béla szerint a felelősség közös, ahogy mondja

ezeket a dolgokat, a környezet és az emberiség állapotát, közösen csesztük el.

De úgy gondolja, vannak emberek, akik ezt jóhiszeműen tették, és vannak emberek, akik üzleti érdekből tették és teszik továbbra is.

Hogy mit szeretne a rendező a klasszikus, profitorientált kapitalizmus helyett? A HVG legfrissebb számából kiderül, a teljes interjú a hvg360-on is olvasható.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.