Kult Németh András 2020. április. 09. 08:19

Különleges kiállítás a karantén napjaira – zsidó kiválóságok

Németh András
Szerzőnk Németh András

Virtuálisan is megtekinthető a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza, amely fizikai valójában már két éve várja a látogatókat. A maga nemében páratlan kiállítás 132 olyan zsidó tudóst mutat be, akiket, vagy akik szüleit a náci eszmerendszer halálra ítélt. Az alapító, Olti Ferenc azt hangsúlyozza, nem egy újabb holokauszt emlékkiállítást akart létrehozni a zsinagógában.

HVG: Az utóbbi évtizedekben elég hányattatott sorsa volt a füredi zsinagóga épületének…

Olti Ferenc: A balatonfüredi zsinagóga a város egyik legrégebbi épülete, volt katolikus templom a XIII. században, aztán református a XVIII. században. A XIX. század közepén vásárolta meg az épületet az akkor növekedésnek indult zsidó hitközség. A holokauszt idején innen elhurcolt 153 emberből csak 15 jött vissza, köztük az én szüleim, akik mindkét oldalról elvesztették a családjukat és a háború után házasodtak össze. Nem maradt közösség, az elhagyott ingatlanokat kezelő budapesti hitközség eladta az épületet, amely a háború után hajógyári garázsként, étteremként és raktárként is működött. A rendszerváltás idejére nagyon leromlott az  állaga.

HVG: Kinek az ötlete volt a kiállítás létrehozása?

O. F. : Kilenc éve felhívott  Bóka István polgármester és elmondta;  a Norvég Alap hirdetett egy kulturális pályázatot. Mivel kellemetlen volt a városnak, hogy már szinte romokban hever a zsinagóga, megkérdezte, ha lenne pénz, akkor azt mire lehetne fordítani. Azért kérdezett engem, mert én vagyok a régi zsidó családok egyetlen olyan leszármazottja, aki  életvitelszerűen itt él. Ha úgy tetszik, én vagyok a helyi zsidó. Azt válaszoltam, nem lenne szabad ebből is holokauszt emlékművet csinálni, hiszen a füredi temetőben is van emlékmű – ott fel vannak sorolva az áldozatok nevei – és a Tagore sétányon is van egy emlékfa. Közösség hiányában egy működő zsinagógának sem lett volna értelme. Azt javasoltam, hogy az épületben legyen egy, a helyi lakosságot megcélzó kulturális szolgáltató ház, mellette pedig egy világon egyedül álló kiállítás, a Zsidó Kiválóságok Háza. Azt gondoltam, hogy a holokauszt óta a magyar és a nemzetközi közvélemény lógó orrú, szomorkodó közösségnek látja  a zsidókat, akik  folyamatosan a holokauszton bánkódnak –  hozzáteszem jogosan teszik – és kevés szó esik arról, amire büszkék lehetnének. És a zsidók által elért természettudományos eredmények sincsenek megfelelően bemutatva. Összeraktam a két dolgot és azt javasoltam, csináljunk egy kiállítást azokról a zsidó tudósokról, akik hatással vannak a mai életünkre is. De azt is szerettem volna, hogy a tárlat egyben üzenjen a kirekesztés és az antiszemitizmus ellen. De az egész ne a gázkamrákról szóljon, hanem az olyan tudósokról, akiket szintén megsemmisítésre jelölt ki a náci eszmerendszer a nürnbergi törvények értelmében, függetlenül attól, hogy ők önmagukat hogyan definiálták, milyen volt a viszonyuk a saját zsidóságukhoz. Végül ez a terv valósult meg.

HVG: A Norvég Alappal a kormányzat közben összeveszett. Ez mennyire lassította a megvalósítást?

O. F. : A város ugyan megnyerte a pályázatot és el is kezdődött a kivitelezés Sugár Péter Ybl-díjas építész tervei alapján, ám amikor kirobbant a vita a kormány és a Norvég Alap között, két évre megállt az építkezés. Aztán érkezett a hír, ha változatlan határidővel vállalja a város a projekt befejezését, akkor jöhet a finanszírozás. Így 2018. március 14-én, Albert Einstein születésnapján megnyílt a ház.

HVG: Hogyan működik a közösségi ház és a kiállítás?

O. F.
: A közösségi házban magas színvonalú, de még élvezhető, nem feltétlenül zsidó vonatkozású programokat szervezünk, a most már virtuálisan is bejárható, három – magyar, angol és héber – nyelvű kiállításon pedig 132, többségében Nobel-díjas tudóst mutatunk be. Köztük a Facebook-alapítót, Mark Zuckerberget, akinek az apját szintén megölték volna a nürnbergi törvények alapján. Tudtommal ez az egyetlen kiállítás Izraelen kívül, ahol a teljes anyag elérhető héber nyelven is. Ennek is inkább üzenet jellege van, hiszen az idelátogató izraeliek tudnak angolul: azt akarjuk mutatni, hogy a héber igenis élő nyelv. A zsinagóga Balatonfüred életének szerves részévé vált, s komoly látogatottságot ért el. A helyi iskolák diákjai is rendszeresen megfordulnak itt, a célközönség nem a zsidóság, hanem a többségi társdalom. Természetesen nagyon örülünk a zsidó látogatóknak is, nem kérdezzük senkitől a származását. Nagyon sok az elragadtatott bejegyzés a vendégkönyvben.  Azt szeretnénk, ha a járvány elmúltával egyre intenzívebben bekerülnénk a regionális és országos kulturális vérkeringésbe.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.