Öt évvel „Másokat szeretni” című, harmadik nagylemeze után új albummal jelentkezik a Jazzékiel. A „Szép napok” kilenc vadonatúj zajos, drone-os dala szorongásról, veszteségektől való félelemről, vihar előtti békés pillanatokról és szétesett életekről szól. A korábban meghirdetett lemezbemutató koncert dátuma a koronavírus miatt későbbre tolódik.
„A Szép napok albumcím a robbanás előtti nyugodt pillanatokra utal, amikben már a lehetőségtől való félelem feszültsége munkálkodik titokban. A Fortepant böngészve egyre inkább elkezdtem azok után a képek után kutatni, amelyek közvetlenül a nagy világégések előtt készültek. Nézegettem ezt a sok családi fotót, nyaralásokat, gyerekeket karácsonykor, esküvőket és boldog, mosolygós arcokat. Ezek az öntudatlanul is utolsó szép napok, a vihar előtti csend, az összeomlásokat, tragédiákat megelőző utolsó gondtalan pillanatok szomorúsága lett az album alapkoncepciója. Ez jól összerezonált azzal a problémámmal, hogy már nem csak egyszerűen nosztalgikus típus vagyok, hanem hajlamos vagyok átélni, megélni még meg nem történt, be nem következett problémákat. Így ez a lemez végső soron a szorongásaimat dolgozza fel, úgyhogy gyakran keverednek benne a valós és a fiktív félelmek egyaránt” – mesélte Jakab Péter énekes a lemez alapkoncepciójáról.
A „Szép napok” a korábbi Jazzékiel-albumok világához képest egy letisztultabb hangzású, modernebb hangszerelésű anyag. Sok helyen központi szerepet kap Czitrom Ádám drone-os gitárjátéka; Ádám Templedrake nevű szólóprodukciójában kísérleti zajzenét játszik. Az albumon Miklós Milán nagybőgőn is hallható a basszusgitár mellett, de elektromos dobminták és a „jelentős mennyiségű szintetizátor-szőnyeg” is újdonság lehet a korábbi nagylemezekhez képest. A zenekar a lemezt megjelentető Klinik stúdiójában rögzített alapok mellé a zenekari részeket a zeneszerző-zongorista Hegyi Áron tanyáján felépített mobilstúdió segítségével vették fel, majd ezt követően rengeteg helyen készültek még kiegészítő felvételek: a Pannonia Studió, a Kitchen Room és 235 Productions stúdió mellett különböző barátok és zenekari tagok otthonában. A keverés és a mastering Pécsett, az LA Gardensben zajlott.
A szokatlan, mozaikszerű felépítést így magyarázza a frontember, aki a nagylemez produceri munkáját is végezte: „Már a kezdetektől úgy szelektáltuk és szabdaltuk szét a zenei témákat, vagy csúfítottuk el őket, hogy ez a hideg, brutálisan elnagyolt megszerkesztettség próbáljon meg konkurálni a dallamok romantikus szépségével. Ez alapján tudatosan válogattunk Áron témái közül: azokat a dalokat, amik nem szolgálták nagyon egyértelműen ezt a világot, félreállítottuk. Cél volt, hogy az album a nyomasztó hangulat mellett már-már populárisan könnyű hallgatnivaló legyen, ami közben áramvonalasítja a zenekar eddigi hangzását. Ehhez például a ridegséget esendőséggel és élettel kellett megtöltenünk, ennek érdekében szándékosan koszosan, hibásan, defektesen hagytunk dolgokat. Máskor pedig nem kimunkált, hanem hirtelen, adott pillanatokban hozott döntésekből, improvizációkból lett összeszerkesztve egy-egy zenei rész. Az ének végig konzekvensen lefojtott és a legtöbb dalszöveg már megírás folyamata közben, akár soronként lett rögzítve. Úgyhogy mondhatjuk: számos felvétel úgy került fel a lemezre, hogy hordozza magában a születése pillanatát, így értelemszerűen fésületlenebb, koszosabb."
A lemezen közreműködik egy dalban Pálinkás Tamás, az egykori Isten Háta Mögött és a TEJ jelenlegi frontembere. A hozzá készült videót Farkas Zénó Rolf, a borítót is jegyző designer készítette. „Mindenképpen egy modern, hideg borítót szerettünk volna az anyagnak és nagyon vágytam rá, hogy végre ne nekem kelljen elkészíteni, saját magunknak. Zénóval sokat beszélgettünk róla, mielőtt elkészült: érezhető rajta egy jó értelemben vett távolság, elidegenedettség-érzet és egy torz hiba, ami a dalok egészére is szuperül rímel” – mondta Jakab Péter.
A Klinik által gondodozott kilenc új dal szétesett emberi kapcsolatokról és egymás feletti uralkodásról a Draze Records jóvoltából limitált mennyiségű vinylen is megjelenik hamarosan, március 19-től pedig előrendelhető a Popshopon. A szokásos streaming oldalakra március 27-én érkező nagylemez április 11-re tervezett bemutatója a kialakult járványhelyzet okán későbbre tolódik.